Teresa Varela húsz hónapja abban a hitben élt – és hitte el a gyár hetven dolgozójával is –, hogy én voltam a fia gyilkosa. De a képeslap bizonyította: Teresa a saját vakságával és a másik fia, Mateo bűneinek elfedésével hajtotta Juliánt a halálba.
3. RÉSZ: A PROVOKÁCIÓ A RAJTÁRBAN
Másnap reggel a Cacahuates del Valle üzeme felett ólomszürke felhők gyülekeztek. Az eső csendesen verte a bádogtetőt. Amikor beléptem a minőség-ellenőrző laboratóriumba, a kollégáim elfordították a fejüket. A hamisított mintás üveg körüli vita miatt még inkább kiközösítettek.
Teresa Varela a kávézóajtóban állt, karba tett kézzel.
– Még mindig itt vagy, Inés? – kérdezte hangosan, hogy mindenki hallja. – Azt hittem, van benned annyi szégyenérzet, hogy nem kísértesz tovább azon a helyen, ahol a fiam emléke él.
Ránéztem. Az arca ráncos volt, a szemei mogorvák, tele elkeseredett gyásszal. Nyolc évig a lányának hívott, de most a gyűlölet pajzsként védte őt a saját bűntudatától.
– Nem megyek sehova, Teresa – feleltem nyugodtan, tisztán. – Mert az igazság nem a pletykákban van, hanem a tényekben.
– Pofátlan dög! – sziszegte, de mielőtt folytathatta volna, Gabriel Rosales lépett ki az irodájából.
A vezérigazgató fehér inge megint fel volt gyűrve, a tekintete pedig éles volt. Rám nézett, aztán Teresára.
– Mi folyik itt? – kérdezte Gabriel csendes, parancsoló hangon.
– Semmi, Gabriel – lépett előre Teresa azonnal, felöltve az aggódó, anyáskodó arcát. – Csak emlékeztettem Inést, hogy a jelenléte zavarja a termelést. Különösen a tegnapi hamisított minta után…
– A minta nem volt hamisítva, Teresa – vágott közbe Aurora, a laborvezető, aki éppen akkor lépett ki a szobájából. – Valaki szándékosan cserélte ki a fiolát, hogy Inést gyanúba keverje. És a biztonsági kamerák felvételeit jelenleg is elemzik a rendszergazdák.
Láttam, ahogy a csomagolórészleg mögött álló Mateo Varela elfehéredik. A keze megszorította a raktári emelő karját.
