Gabriel megállt az asztalfőnél. Ránézett Teresára, de a tekintetében nem volt sem tisztelet, sem hála – csak hideg, megfellebbezhetetlen csalódottság.
– Nem Inést bocsátom el, Teresa – mondta Gabriel lassan, kimérten. – Hanem a fiadat, Mateót.
A teremben felmorajlott a tömeg. Teresa arca vörösre gyúlt.
– Mit beszélsz?! – kiáltotta Teresa. – Mateo becsületes munkás! Inés mérgezte meg a fejedet! Ez a nő elvette a másik fiam életét, és most el akarja venni a kisebbik fiam megélhetését is!
– Elég volt a hazugságokból, Teresa! – lépett előre Gabriel, és egy vastag akta kíséretében letette az asztalomra a belső ellenőrzési jelentést és a könyvvizsgálói bizonylatokat. – Mateo az elmúlt hat hónapban több mint nyolcszázezer pesót sikkasztott el a cégtől. Olcsó, rohadt mogyorót vásárolt fel a jó minőségű helyett, a különbözetet pedig eltette. Tegnap szándékosan szabotálta a minőség-ellenőrzési mintákat, és betört Inés házába, hogy megfenyegesse őt!
– Ez hazugság! – üvöltötte Mateo, de a hangja elcsuklott, ahogy a biztonsági őrök elállták a kijáratot.
– Nem hazugság, Mateo – léptem előre én is. – A biztonsági kamera rögzítette, ahogy tegnap este kiléptél a házam hátsó ajtaján. És a telefonodon ott van az üzenet, amit az ismeretlen számról küldtél nekem.
Teresa tétován nézett a kisebbik fiára. – Mateo… mondd, hogy ez nem igaz… mondd neki, hogy hazudik!
Mateo nem felelt. A feje lehorgadt, a tekintete a padlóra tapadt.
Gabriel ekkor előhúzta a zsebéből a sárgult veracruzi képeslapot, és odaadta Teresának.
– Olvasd el, Teresa – mondta Gabriel csendesen. – Olvasd el a fiaid utolsó üzenetét. Julián sorait.
Teresa remegő kézzel vette át a papírt. Végigolvasta a saját halott fia kézírását. Olvasta, hogyan védte meg Mateót a börtöntől, hogyan kényszerítette őt az anyja a hallgatásra, és hogyan menekült el Inés a pokollá vált házasságból.
