Amikor Don Rafael októberben beküldte hozzám a XVIII. századi íróasztalt, azt kérte, hogy tisztítsam meg a felületét, de a zárt fiókot ne nyissam ki engedély nélkül. Tudta, hogy én vagyok az egyetlen ember, aki tiszteletben tartja a szabályokat, és nem fogja felfeszíteni a zárat. De két nappal ezelőtt felhívott, és megadta a kódját.
A dobozban nem pénz volt.
– Ebben a dobozban – mondta Don Rafael, miközben átvette tőlem a fafaragványt – ott van az összes eredeti jegyzőkönyv, amit Julián tizenegy éve megpróbált megsemmisíteni. Ott vannak az átutalási bizonylatok, amelyek bizonyítják, hogy Álvaro és Julián hogyan utaltak át 400 millió pesót a családi számlákról offshore cégeknek. És ott van a végrendeletem eredeti példánya is, amelyet a közjegyző már bejegyzett.
Julián erőtlenül roskadt vissza a székébe. Az arca szürke volt, mint a hamu.
– Apa… kérlek… ne tedd ezt velünk… – suttogta Julián. – Börtönbe kerülünk…
– Magatoknak kerestétek a börtönt, amikor a saját munkásaitok életével és a cég becsületével játszottatok – felelte Don Rafael hidegen. – Ma este a szolgákhoz ültettétek Tomást. Azt hittétek, megalázzátok őt. Azt hittétek, megmutatjátok neki, hol a helye. De a valóság az, hogy ez az ember a tisztességével magasabban áll mindnyájótoknál.
Don Rafael elindult felém. A botja kopogott a kövezeten. Megállott a kis papírabrosszal letakart asztal mellett, ahol én, Marta, Ernesto és Beto ültünk.
Az öregember megfogta a széket, meghúzta, és leült mellém. A milliárdos építési vállalkozó leült a szolgálati asztalhoz, a papírterítő mellé, a közönséges vizespohár elé.
– Marta – mondta Don Rafael a szakácsnőre nézve –, hoznál nekem is egy adag ételt? Ma este a becsületes emberekkel akarok vacsorázni.
5. RÉSZ: AZ IGAZSÁGTÉTEL ÉS AZ ÚJ KEZDET
A karácsony éjszakája örökre megváltoztatta a Salcedo család életét.
