“Ez nem túlzás. Ez a szemtelenséged elszámolása.
“Az autó, most nevetséges árat kapnánk,” közbevágott azonnal az anyósom. Először is, le kell fednünk az első részt, aztán gondolkodunk rajta…
“Állj,” vágtam közbe. Beszéltétek már erről korábban?
A csend rövid volt, de nehéz volt jelentéssel.
“Más szóval, mindketten úgy döntöttetek, hogy jövedelmezőbb hozzám költözni és darabról darabra kirabolni, mint eladni egy nagy fiú játékát.”
“Ez nem játék!” Maxime dühösen mondta. Megöltem magam a munkahelyen, hogy megengedjem magamnak!
“Teljesen egyedül?” Háztartási pénz nélkül? Anélkül, hogy két évig fizettem a közüzemi díjakat és az ételt, miközben te fizetted a “törvényes szükségletedet”?
Elővettem a tornatáskáját a szekrényből, és a földre dobtam.
“Pakold össze a tágászodat.”
“Komolyan mondod?”
“Természetesen. Két lehetőséged van. Az első: holnap eladásra teszed az autót, elmész a nővéredhez, beszélsz a bankkal, és egyedül kezeled a káoszt, amit te okoztál. Pénztárcám és négyzetméterem nélkül. A második, hogy azonnal elvidd a dolgaidat, és elmész anyád házához. Innen pedig ügyvéddel fogjuk kommunikálni. Nyugodtan, a “Veroussa” nélkül.
Az anyósom felemelte a karját a menny felé:
“Íme, az igazi természeted!” Hideg, szívtelen! Mindig azt mondtam Maxime-nak: ez a nő csak önmagát szereti!
“És azt hittem, csak zajos vagy. Kiderült, hogy te stratéga vagy.
“Ne merj tiszteletlenül bánni engem!”
“És te, ne merj törvényt szabni a lakásomban.”
Leült az összférára, a fejét a kezébe vette, majd felemelte a szemét:
“Nem érted, hogy a lyuk alján vagyok.
“Igen, értem. Csak nem én voltam az, aki rákényszerített, hogy megtegye.
“És a támogatás, akkor?”
“A támogatás az, amikor valaki őszintén odajön, és azt mondja: ‘Elrontottam.’ Nem az, amikor visszahozza az anyját egy könyvkönyvvel, hogy mindenkinek megkérje a tétán élni, miközben ő megőrzi a látszatot.
Ekkor olyan hevesen szólt meg a csengő, hogy mindenki megugrott. A lépcsőn állt Olga – sápadt, vékony zseki ruhás, vörös szemekkel.
