“Szóval, ott vagyunk?” mondta, miközben a testvérére nézett. Anya már itt van? Folyamatban van a családi mentési terv?
“Nélküled is nagyon jól elintézzük,” suttogta az anyós.
“Elintézed ezt?” Így hívod? Hogy megjelenjen Vera házában, hogy a saját pénzén éljen és ellopja a fizetését?
Hozzám fordult:
“Vera, nem tudtam, hogy nem mondott neked semmit. Esküszöm neked. Hazudott nekem, azt mondta, hogy ezt együtt döntöttétek el. Hogy tudtál róla. Különben soha…
Maxime-ra néztem.
“Ah, mindenképp.
“Vera, később elmagyaráztam volna neked…”
“Mikor?” Amikor anyád egy menhelyre tette volna a macskát? Vagy amikor a diák beköltözött volna a szobámba?
Olga letépte a kalapját, és az egyik bőröndre dobta.
“Ma elmentem a bankba. Átszervezés lehetséges, de kezes vagy ingatlan eladása szükséges. Mondtam neked ma reggel, Maxime. És mit mondtál? “Először Verával beszélünk róla.” Ez neked az, hogy “beszélünk róla”?
“És mit akartál?” Hogy azonnal eladom az autót? Mindenki gúnyolódott volna engem a munkahelyemen.
Majdnem klinikai érdeklődéssel néztem rá.
“Az az, amit az irodában mondanak majd, ami most aggaszt?”
Olga rá nézett, és halkan mondta:
“Istenem, milyen kicsi tudsz lenni.
Az anyós azonnal felugrott, hogy megvédje őt:
“Ne beszélj így a testvéreddel!” Megpróbálta ezt megtenni a családért!
“Milyen családnak, mama?” kérdezte Olga, miközben felé fordult. Arra, hogy még mindig te döntöd el a húsgolyók számát és az egyes életmódját? Megkérdezted Verát egyszer is, hogy akar-e találkozni a házában? Csak egyszer? Vagy amint a fiad bajba kerül, újra behatolhatsz mások életébe teljes erővel?
“Én vagyok az anyja!”
“Pontosan. Az anyja. Nem a menedzsment cége.
Még a macska is abbahagyta a fickózást a kanapé alatt.
“Jó,” mondtam. Elég volt mára. Olga, maradhatsz öt percig, ihatsz egy kis vizet, és hívhatsz taxit. Ti ketten — a kijárat felé.
“Sehová sem megyek!” mondta az anyós dühösen. Már késő van!
