— Tudom, Mark — mondtam halkan. — De te hagyatkoztál a vakságra, mert könnyebb volt engem feláldozni, mint szembeszállni vele. Az, hogy visszaadtad a kulcsot, az első lépés. De a házasságunk nem fog működni, ha nem érted meg: én vagyok a társa, nem pedig a harmadik kerék a te és az anyád kapcsolatában.
Mark bólintott. Odalépett hozzám, s a két kezébe fogta az arcomat.
— Értem — suttogta. — Pszichológushoz fogok menni. Megtanulom meghúzni a határokat. Mert nem akarlak elveszíteni téged.
Ránéztem, s életemben először az elmúlt hónapok során végre éreztem egy leheletnyi reményt.
Másnap reggel az első dolgom az volt, hogy felhívtam a lakatosmestert. Bár Barbara visszaadta a kulcsot, a zárakat lecseréltettem.
Amikor az új kulcsok a tenyerembe kerültek, felmentem az emeletre. Kinyitottam a hálószoba ajtaját, odaléptem a komódomhoz, s átrendeztem a fiókot. Eltettem a mappát, kikapcsoltam a kamerát, s a saját ruháimat a saját sorrendemben hajtogattam össze.
Többé nem féltem a léptek zajától a lépcsőn.
A házam végre újra az én otthonom volt.
VÉGE
