Anya felnézett rám, a szemeiben még ott csillogott a bizonytalanság, de már egy sokkal lágyabb, melegebb fénnyel.
– Biztosan, Laura? Nem jelentek… nem jelentünk túl nagy terhet nektek a férjeddel? A karriered…

– Anya – mondtam, miközben letérdeltem elé, és a kezemet az övére tettem. – A karrierem megvár. De egy testvérke Mayának, és egy olyan anya, aki végre megtanult igazán figyelni… nos, az nem várhat tovább.

Anya elmosolyodott. Ezúttal nem idegesen, nem a titkolózás feszültségével, hanem azzal a tiszta, mély megnyugvással, amit csak a valódi otthon tud adni.