1. Fejezet: A vörös képernyő árnyékában
– Tizennyolc hónap? – ismételtem, és a hangom hidegebb volt, mint a seattle-i reggeli eső a repülőtér üvegfalain túl.
Richard arca, amely eddig az arrogancia és a gúny keverékét sugározta, hirtelen olyan lett, mint a kréta. A szemei gyorsan jártak a felügyelő és köztem. Az a kis, szinte észrevehetetlen izom a bal szeme alatt, ami mindig rángatózott, amikor hazudott, most életre kelt.
– Ez csak valami adminisztrációs hiba – mondta Richard, de a hangjából hiányzott a korábbi magabiztosság. Megköszörülte a torkát, és a felügyelőhöz lépett, mintha a férfiak közötti cinkosság megoldhatná a problémát. – Nézze, haver. A feleségem nem ért a vállalati számlákhoz. Én kezelem a család pénzügyeit. Valószínűleg csak a mérföldek beváltásáról van szó. Adja ki a beszállókártyákat, mert a gépünk hamarosan indul, az anyám pedig fáradt.
Patricia, akinek fogalma sem volt a helyzet súlyosságáról, hangosan felsóhajtott, és a drága, de ízléstelen Chanel táskáját a pultra tette.
– Valóban. Nem azért fizettünk első osztályt, hogy itt álljunk a pórnép között. Richard, intézd el ezt a lányt, vagy hívom a légitársaság igazgatóját!
A felügyelő, akinek a névkártyáján a Marcus Sterling – Prémium Ügyfélkapcsolati Igazgató felirat állt, még csak rá sem nézett Patriciára. Végig a szemembe nézett.
– Mrs. Carter – mondta Marcus, és a hangjában őszinte tisztelet csendült. – A Pacific Meridian Aviation nem csupán egy vállalati fiók. Az ön édesapja, Thomas Vance, a légitársaságunk egyik legnagyobb külső részvényese és logisztikai partnere volt. Amikor elhunyt, a részvénycsomag és a hozzá tartozó legmagasabb szintű, úgynevezett Chairman’s Circle (Elnöki Kör) jogosultságok kizárólagosan önre szálltak.
Richard levegő után kapott.
– Micsoda? – suttogta. – Milyen részvények? Apádnak volt egy rohadt repülőgép-alkatrész cége. Csődközelben volt, amikor meghalt!
