Lecsuktam a gépet. A Csendes-óceán végtelen kékje csillogott az ablak alatt. A bosszú sosem volt édesebb.
5. Fejezet: Landolás és a Villa
Amikor a gép kerekei földet értek a Kahului repülőtéren, a kabinomból elsőként szállhattam le. A meleg, trópusi levegő azonnal megcsapta az arcomat, és egy helyi asszisztens egy virágfüzérrel, “Lei”-vel a nyakában várt a kapunál.
– Mrs. Carter? Üdvözlöm Hawaiin. A privát transzferje a villához készen áll.
– Köszönöm – mosolyogtam rá. – Kérem, várjunk meg még néhány utast a gép farokrészéből.
Körülbelül húsz perccel később megjelentek.
Richard inge gyűrött volt, a haja csapzott. Patricia úgy nézett ki, mint aki egy mosógépben töltötte az elmúlt hat órát. Az arca vörös volt a dühtől és a fáradtságtól. Emily és a férje némán, lehajtott fejjel vonszolták magukat utánuk.
Amikor Richard meglátott engem, a csillogó, fekete SUV mellett állni a VIP kijáratnál, egy pillanatra felcsillant a szeme. Azt hitte, túl vagyunk a nehezén. Azt hitte, a büntetés véget ért a gépen, és most jöhet a bocsánatkérés, a luxusvilla, a tengerparti koktélok.
– Claire! – sietett felém. Megpróbálta megfogni a kezem, de én hátraléptem. – Drágám, a gépút borzalmas volt. Anya teljesen kimerült. Beszéljük meg ezt a villában. Esküszöm, mindent megmagyarázok. Elena semmit sem jelent! Ő csak… egy ügyfél. Eltúlozták az egészet!
Patricia is odaért.
– Nyisd ki az ajtót, lányom, a lábaim majd leszakadnak! Elvárom, hogy este egy jó masszázst rendeljetek nekem a villába. Ez a legrosszabb születésnap, amit valaha megértem.
Ránéztem az anyósomra. Az arrogancia még mindig nem párolgott el belőle, annak ellenére, hogy épp most tudta meg: a fia tolvaj és csaló. Számára még mindig csak egy kiegészítő voltam. Egy bosszantó tényező, aki most épp útban volt.
A transzfer sofőrjéhez fordultam.
– Kérem a csomagjaimat a csomagtartóba. Az urak és hölgyek táskáit hagyja kint a járdán.
