Marcus a klaviatúrához hajolt, a nyomtató pedig halk zümmögéssel elkezdte ontani a papírokat.
– Mrs. Carter, kérem, kövessen a privát VIP irodámba. Ott nyugodtan átnézheti a dokumentumokat.
– Veled megyek – mondta Richard, de a hangja már remegett.
– Ön nem megy sehova, Mr. Carter – válaszolta Marcus jéghideg mosollyal. – Önök hárman itt maradnak a normál utasváróban, amíg Mrs. Carter nem dönt a jegyeik sorsáról.
Ahogy elindultam Marcus után, hátranéztem. Patricia szája tátva maradt, Richard húga, Emily és a férje némán álltak, míg Richard olyan arccal nézett utánam, mint aki most látta összeomlani a saját, hazugságokból épült birodalmát.
És ez még csak a kezdet volt.
2. Fejezet: A hazugságok listája
Marcus irodája olyan volt, mint egy luxusszálloda lakosztálya. Sötét mahagóni bútorok, bőrkanapék, és egy hatalmas ablak, ami a kifutópályára nézett. Helyet foglaltam, míg egy asszisztens egy pohár pezsgőt és egy csésze kávét tett elém.
Marcus leült velem szembe, és letett egy vastag, összefűzött mappát az asztalra.
– Mrs. Carter. Ami most következik, az fájdalmas lesz. Mint a légitársaság kiemelt partnere, kötelességem tájékoztatni önt, de emberként… nagyon sajnálom.
Kinyitottam a mappát.
Az első oldal a mai napi járat részleteit tartalmazta. Az én jegyem, amelyet három hónappal ezelőtt első osztályra foglaltam, két nappal ezelőtt módosítva lett. Módosító: Richard Carter (Meghatalmazott felhasználó).
De nem az volt a legrosszabb, hogy a negyvenkettedik sorba, a mosdó mellé tett. Hanem az, hogy a felszabadult első osztályú jegyet – az én jegyemet – nem törölte.
Átírta valaki más nevére. Egy jövő heti járatra. Párizsba.
A név: Elena Rostova.
A kávéscsésze megremegett a kezemben, letettem a csészealjra.
– Ki ez a nő? – suttogtam.
– A rendszerünk szerint Mr. Carter az elmúlt tizennyolc hónapban tizenkét alkalommal utazott együtt Ms. Rostovával. Mindig a Chairman’s Circle fiók terhére. Párizs. Milánó. Aspen. St. Barts. A legtöbb esetben ön akkor Seattle-ben tartózkodott.
