Richard megállt. – Claire, mit csinálsz?
– Indulok a villába, Richard. Ahogy mondtam, kipihenem magam.
– Akkor miért hagyod kint a csomagjainkat?!
– Mert ti nem jöttök velem.
A csend olyan mély lett a trópusi hőségben, hogy csak a közeli pálmafák susogását lehetett hallani.
– Hogy érted, hogy nem megyünk veled? – sipította Patricia. – Ez egy családi nyaralás! A születésnapomra jöttünk! Ezt a villát közösen béreltük!
Elmosolyodtam. Hidegen, kegyetlenül.
– Nem, Patricia. Te és a fiad azt hittétek, hogy ő bérelte. A valóság az, hogy ez a villa a Pacific Meridian Real Estate tulajdona, ami – meglepetés! – szintén az én cégem. A foglalás az én nevemen van. A ház az enyém. És ahogy korábban tisztáztuk… az első osztály, a luxus és a kiváltságok a családnak járnak.
Kinyitottam az SUV ajtaját, és beszálltam. Leengedtem az ablakot, hogy még egyszer belenézhessek Richard szemébe.
– Te elárultad ezt a családot, Richard. Úgyhogy itt vagytok Maui-n. Nincs bérautótok, mert az is az én nevemen volt, és épp most mondtam le. A közös számláinkat Arthur zárolta. Remélem, van nálad elég limit a saját hitelkártyádon, mert a közeledben lévő egyetlen szabad szállás a helyi Motel 6, körülbelül tizenöt mérföldre innen.
Richard arca rángatózott a pániktól.
– Claire, ezt nem teheted! Nincs nálam elég pénz! Hogy fizetem ki a szállodát négy embernek főszezonban?! Ne csináld ezt velünk! Ne csináld ezt anyámmal!
– Mondd meg a fiadnak, Patricia – szóltam ki az ablakon az idős nőnek –, hogy kérjen kölcsön Elenától. Biztos maradt még neki abból a félmillió dollárból, amit ellopott tőlem.
Bólintottam a sofőrnek. – Indulhatunk.
Ahogy az autó kigördült a terminál elől, hátranéztem. Patricia egy bőröndön ült és zokogott, Richard ordítozott Emily férjével, miközben a napsütéses, földi paradicsomban ragadtak pénz, autó és jövő nélkül. Életem legjobb nyaralása vette kezdetét.
