Un court silence s’est fait sentir, suivi du bruit rapide des touches sur le clavier :
— *« Bien reçu. Nous enregistrons vos signalements et lançons la procédure de révision immédiatement. »*
J’ai posé ma main libre sur le marbre frais du comptoir. Une heure plus tôt, je m’étais réveillée en pensant que mon seul problème était de trouver un moyen de rentrer dans l’Ohio. Désormais, assise dans ce hall d’hôtel, je comprenais que rentrer chez moi n’était que la partie émergée de l’iceberg.
Car plus je repensais aux actes d’Ethan, plus les questions affluaient :
* Pourquoi avait-il orchestré un tel plan pour m’abandonner ?
* Pourquoi m’avoir volé mon passeport au lieu de simplement partir ?
* Pourquoi l’argent de notre compte joint avait-il disparu exactement au moment où mon vol était annulé ?
* Et que se cachait-il réellement derrière cette hypothèque suspecte repérée avant notre départ ?
Még nem voltak minden válaszom. Még nem. De végre feltettem a megfelelő kérdéseket.
Ethan és Margaret azt hitték, elvették minden képességemből, hogy visszavágjak. Úgy gondolták, hogy telefon, útlevél és pénz nélkül nem lesz más választásom, mint rájuk támaszkodnom.
Ehelyett csak a legjobb okokat adták a pénzügyi ügyek kezelésére, amiket eddig habotáltam beleásni.
Utoljára megnéztem Ethan cetlijét. Szépen összehajtottam, és a zsebembe csúsztattam.
Azt mondta, hogy vigyázzak magamra.
**És pontosan ezt akartam tenni.**
Mert már nem csak egy férj hagyta el feleségét Japánban. Most már egy csaló pénzügyi tevékenység nyoma volt, amely kockáztatott, hogy mindent felfedhet, amit jóval az utazásunk kezdete előtt titkolt előlem.
És ha a bizonyítékok igazolják, Ethan hamar rájönne, hogy élete legnagyobb hibája volt, hogy Kiotóban elhagyott engem.
