A férjem lánya a konyhámra állt hálaadás reggelén, megnézte a vacsorát, amit négy napja készítettem, és azt mondta: “Dorothy, talán vedd a tálad, és edd meg a pincében. Szükségünk van helyre az étkezésekhez.” V

De ahogy visszaültem a konyhaasztalhoz, és megfogtam Arthur régi, kopott tölgyfa tálját, tudtam: bármi történjék is odakint a világban, ebben a házban soha többé nem lesz hideg a hálaadás. Mert az igazi hála nem a pulykáról szól, nem a tizenegy terítékről, és nem a látszat kedvéért elcsattantott mosolyokról.

Az igazi hála ott kezdődik, ahol az ember képes megköszönni a saját lelkének, hogy nem hajolt meg a megaláztatás előtt – és van bátorsága lekapcsolni a tüzet, ha a vacsoráért a méltóságával kellene fizetnie.