Vanessa ügyvédje azonnal felpattant:
– Bíró nő, védencem nem bűnöző. Sajnálatos félreértés történt egy családi vitában. A kérdéses ingatlan, az Oak Island-i nyaraló védencem néhai édesapja, David Vance nevén volt, és a család csupán birtokba kívánta venni a hagyaték rájuk eső részét a tavaszi szünet idejére. A felperes, Mrs. Clara Vance rosszhiszeműen, provokatív céllal hívta ki a hatóságokat, holott a felek között polgári jogi elszámolási vita áll fenn…
Babcock bírónő lassan felemelte a kezét. Az ügyvéd szava a levegőben fagyott meg.
– Ügyvéd úr – mondta a bírónő hűvösen –, olvastam a rendőrségi jelentést. És láttam a biztonsági kamera felvételét is. A védence feszítővassal állt a tolóajtónál, az édesanyja pedig mobiltelefonnal közvetítette az akciót, miközben a gyerekek a védett növényzetet tiporták. Ez ön szerint a „polgári jogi elszámolás” szokásos formája Észak-Karolinában?
Vanessa felállt a helyéről, nem bírva tovább a feszültséget.
– Bíró nő! – kiáltotta, eltolva az ügyvédjét. – Nem érti! Ez a nő elvette az apámat! Apám harminc évig dolgozott az építőiparban, milliókat keresett! Ez a tengerparti kunyhó az ő keze munkája! Ő fizette ki minden egyes centjét! Nekem jogom van belépni a saját apám házába! Az apám engem szeretett, engem akart ott látni, nem ezt a… ezt a másodrangú asszonyt!
Brenda az első sorból helyeslően bólogatott, a zsebkendőjét lebegtetve:
– Úgy van! David az én lányomnak szánta azt a telket!
Babcock bírónő arca megrándult. Lassan Richard Millerre nézett.
– Mr. Miller. Kíván válaszolni a felperes nevében?
Miller ügyvéd úr komótosan felállt. Megigazította a zakóját, kinyitotta a vastag bőrtáskáját, és előhúzott egy halom fehér lapot.
– Bíró nő, tisztelettel kérem a bíróságot, hogy tekintse át az alábbi dokumentumokat, amelyeket a mai reggelen a megyei földhivatali levéltárból és a First Citizens Bank archívumából hivatalosan kikértünk és hitelesítettünk.
A szolga átvette a papírokat, és felvitte a bírónő pultjára.
