Clara nem nevetett. Aznap este megvárta, hogy Mateo kijön tűzifáért, és szembesítette Elenát.
“Az apád az élete felét azzal töltötte, hogy minden fillért gondoskodjon. Hagytad, hogy ez az ember szinte mindent egy eseményre költsön el.
“Nem költötte el szinte mindent.
“Mégis.
Elena összeszorította az ajkát. Én is féltem. A tűzhely elfoglalta a ház közepét, az asztalt az ablakhoz helyezte, és egy szekrényt is el kellett mozdítani. De látta, hogy Mateo dolgozott. Nem improvizált. A hatalmas téglatestben egy kamrát épített, ahol a forró gázok emelkednek, veszítenek sebességgel, és hosszabb távolságot haladnak, mielőtt elérnék a kéményt. Az volt az ötlete, hogy rövid ideig erősen égeti a fát, és a hőt a kőtömegben tárolja.
Az első teszt úgy tűnt, mindenkinek igaza volt, kivéve őt.
Egy óra tűz után a ház még mindig hideg volt. 2 óránál alig volt fűtés a padon. Julián kabátjával érkezett, és nézte, ahogy Mateo egy olyan épületet táplál, amely mintha egyedül is melegedett volna.
Aztán valami rosszabb történt.
Amikor kinyitotta a tűzhely ajtaját, egy szürke puffan tört ki a nappaliba.
Elena kinyitott egy ablakot.
Clara köhögni kezdett.
“Mondtam, hogy ez veszélyes!” kiáltotta. Büszkeségből meg fogod ölni a lányomat!
Mateo furcsán figyelte, ahogy a láng meghajlik, felvette a kabátját, és kiment a tetőre. Az északnyugati szél a kéményt érte, és lenyomta a füstöt. Hajnalban újra felmászott, majdnem 80 cm-rel magasra emelte a csövet, és megkérte Eusebiot, a kovácsot, hogy készítsen védelmet a szél ellen.
A második teszt már nem töltötte meg a házat füsttel, de egy másik hibát talált. A pad egyik vége megégett, ha megérintették; a másik alig volt meleg.
Julián megrázta a fejét.
“A tűzhelyemnek fára és kandallóra van szüksége. A tiédnek csodákra van szüksége.
Mateo megvárta, amíg a fal lehűl, eltávolított több téglát, módosított egy belső vezetéket és újra lezárta. Clara egyre keményebb arccal nézett mindenre.
