Elena megérintette a téglafalakat.
“De meleg van.
A harmadik napon a vihar még mindig a közösségen volt. A tűzifa kirándulások veszélyessé váltak. Az Eusebio bezárta a műhelyt, hogy üzemanyagot tartson fel. Don Arnulfo alig tudta működtetni a tűzhelyét, mert a kémény, amely koszos volt nedves fával, füstöt adott vissza, amikor a szél megváltozott.
Julián kimerült volt. Egy székben aludt el, miközben várta, hogy meggyújtsa az új teret. Matilde elvette a kezéből egy fatörzset, mielőtt a földre esett.
Aznap reggel a hőmérséklet -38 °C-ra esett.
Julian újra megtette a tűzhelyét, és kinézve az ablakon látta Mateo kéményét.
Nem jött ki füst.
Másnap reggel átkelt a hón a házához. Úgy ment be, hogy mindenkit takaróba burkolva talál.
Mateo hamut szedett le egy kigyújtott tűzhelyről. Elena gyúrta az asztalt. Clara kávét ivott, kezével egy csészét ölelve.
Julián a padhoz nyúlt. Nem volt meleg. Mélyen meleg volt.
—Mikor tettél utoljára tűzifát?
“Vacsora után.”
Julián a tégla érintésével hagyta a kezét.
Aztán valaki kétségbeesetten kopogott az ajtón.
Matilde volt az, hóval borítva.
“Don Arnulfo az,” mondta, lélegzet nélkül válaszolva. A háza tele van füsttel. Megtaláltuk a földön, és majdnem nem válaszolt.
3
. RÉSZ Mateo elment, mielőtt Matilda befejezte volna a beszédet. Julián utána ment. A szél fejjel csapott rájuk, és néhány méteren át dőlve kellett előrenyomulniuk, csizmájukat térdeikig hóba süllyesztve.
Don Arnulfo ajtaja résnyire nyitva volt. Eusebio érkezett először, és egy takaróval próbált füstöt fújni, miközben Ruth, a felesége, a falnak támasztotta az özvegyet. Arnulfo lélegzett, de szédült, sápadt arccal és könnyes szemekkel.
“A kémény már nem húz” – mondta Eusebio. Túl sok a kéreg. Ha pedig nyitva hagyjuk az ajtót a szellőzéshez, a kevés hő eltűnik.
Matthew nem vesztegette az időt, hogy vitatkozzon.
“Elviszzük.”
A három férfi takaróba burkolta Arnulfót. Julián hazatért, és több darab legjobb száraz fenyőjével tért vissza.
