Bosszúság jelent meg a hangjában.
“Claire, ne csináld ezt válsággá.”
“Nem akarok válságot teremteni. Próbálom megérteni, miért van valakinek, aki nem itt él, a kulcsa az otthonomhoz.”
“Az otthonunk.”
“Rendben. Az otthonunk. A hely, ahol élünk.”
“Ő a nővérem.”
Claire lassan bólintott.
“És én vagyok a feleséged.”
Mark nem válaszolt.
“Eszedbe jutott valaha,” kérdezte halkabban, “hogy előbb velem beszélj?”
“Tudtam, hogy nem fogsz egyetérteni.”
Claire szomorúan mosolygott.
“Szóval úgy döntöttél, hogy anélkül csinálod, hogy szóltál nekem?”
Marknak nem volt válasza.
Aznap éjjel külön szobákban aludtak.
Másnap reggel Claire lakatost hívott. A zár cseréje kevesebb mint fél órát vett igénybe. Mark a bejáratban állt, és figyelte a munkát.
“Tényleg ezt csinálod?”
“Ahogy látod.”
“Maddie fel fog dühödni.”
Claire felé fordult.
“Majdnem egy éve, Mark, minden szót gondosan választottam ki a nővéred körül, hogy ne bántsam meg az érzéseit. Gondolt már valaki az enyémre egyszer?”
Elfordította a tekintetét, nem tudott válaszolni.
Claire átvette az új kulcsokat. Az egyiket a táskájába tette, a másikat pedig Marknak nyújtotta.
“Itt.”
“Mi van Maddie-vel?”
“Neki nincs ilyet.”
Kevesebb mint két órával később megszólalt a csengő.
Maddie kint állt, láthatóan dühösen.
“Mi történt a zárral?”
Claire találkozott a tekintetével.
“Semmi sem történt. Kicseréltettem.”
Néhány másodpercig Maddie nem szólt semmit.
“Miért tennéd ezt?”
“Mert ez a mi otthonunk.”
“Mark adott nekem egy kulcsot.”
“Tudom.”
“Akkor miért cserélte ki a zárat?”
“Mert Marknak soha nem kellett volna senkinek adnia a kulcsot a házunkhoz anélkül, hogy előbb velem megbeszélné.”
Maddie ideges kis nevetést hallatott.
“Miért csinálsz ebből ilyen nagy problémát? Nem vagyok idegen.”
“Nem, nem vagy. De ettől még nem vagy a tulajdonosa ennek a lakásnak.”
Maddie arca megkeményedett.
“Tényleg ennyire fukar vagy?”
“Akkor miről szól?”
Claire a fiatal nőre nézett, aki előtte állt. És hirtelen rájött, hogy amit érzett, az nem düh volt.
Kimerültség volt.
