“Örülünk, hogy meglátogatod,” folytatta Claire. “De előbb hívj. Kérdezd meg, kényelmes-e. Vacsorázhatunk vagy teázhatunk együtt. Nem akarok veled harcolni.”

“De nem adsz még egy kulcsot?”

“Nem.”

Maddie halványan mosolygott a könnyei között.

“Értettem.”

Elment.

A következő három hétben nem jelent meg az ajtajuknál. Mark aggódott érte, és többször is hívott. Claire sosem próbálta megállítani.

Valójában egy este azt mondta:

“Hívd Maddie-t.”

“Szerinted kellene?”

“Természetesen.”

“Már nem vagy mérges?”

Claire arcán fáradt mosoly jelent meg.

“Sosem haragudtam rá emberként. Egyszerűen nem vagyok hajlandó visszatérni a régi dolgokhoz.”

Mark mellé ült.

“Sajnálom.”

“Miért kérsz bocsánatot?”

Csendben volt, kereste a megfelelő szavakat.

“Azért, mert annyira féltem bántani a nővéremet, hogy már nem vettem észre, mennyire fájlak.”

Claire nem válaszolt. Egyszerűen csak a vállára hajtotta a fejét.

Körülbelül egy hónappal később Maddie maga is felvette velük a kapcsolatot.

“Claire…”

“Szia.”

“Te és Mark holnap este otthon lesztek?”

Claire akaratlanul is mosolygott. Korábban Maddie szinte soha nem tett fel ilyen kérdést.

“Hat után.”

“Bejöhetek?”

“Természetesen.”

Másnap Maddie egy kis tortával érkezett.

“Hoztam valamit teára.”

Mark meglepődve nézett rá.

“Te magad vetted?”

“Nem, én loptam,” motyogta, majd mosolygott. “Persze, hogy megvettem.”

Vacsora közben Maddie elmondta nekik, hogy munkát talált asszisztens tervezőként egy kis nyomdacégnél.

“Még nem fizetnek túl sokat,” ismerte el. “De hétkor fel kell kelnem.”

“Szörnyű,” ugratott Mark.

“Fogalmad sincs. Már kétszer is akartam feladni.”

Mindhárman nevettek.

Később, miközben Maddie készült távozni, megállt a bejárati ajtó mellett.

“Claire.”

“Igen?”

“Akkor dühös voltam rád.”

“Tudom.”

“Azt hittem, közbelépsz közéjük és Markkal.”

Claire megszakítás nélkül hallgatta. Maddie lenézett a padlóra.

“Aztán rájöttem valamire. Nem emlékeztem, mikor vettem utoljára mosószert magamnak. Én mindig a tiédet vittem.”

Claire mosolygott.

“És most?”

“Most én veszek saját. Sajt is. És kávét. Még vécépapírt is.”

“Üdv a felnőttségben.”

“Szörnyű hely,” mondta Maddie nevetve.

Felvette a cipőjét, elköszönt, és elment.