“Eleanor, teljesen elvesztetted az eszed az öregkorban?” – sikoltotta, elhagyva korábbi lekezelő nyugalmát. “Milyen előadást adsz? Ünnepi asztalnál ülünk!”

Eleanor dühös nélkül nézett a menye anyjára.

“Néhány perccel ezelőtt azt mondtad, hogy az asztal rossz és megalázó. Miért adjak tiszteletreméltó vendégeknek olyan ételt, amit szemétnek tartasz, vagy miért mérgeznék meg koleszterintel? A borok a macskaeledelre emlékeztetnek. A saláta tele van majonézzel. A szalvéták olcsók. Szóval ne kényszerítsétek magatokat szenvedésre. Senki sem kényszerít itt enni.”

Halk hangja erősebb volt, mint a kiabálás valaha is tudott volna.

Margaret néhány másodpercig szóhoz sem jutott.

Daniel azonban felugrott.

Vörös foltok terültek szét az arcán.

“Anya, hagyd abba ezt a nevetséges cselekedetet! Szégyellelek a sógoraim előtt! Tedd vissza az ételt. Mindenki éhes! Úgy viselkedsz, mint egy hisztérikus nő!”

Eleanor úgy figyelte fiát, mintha először látná tisztán.

Előtte egy felnőtt, széles vállú férfi állt egy gondosan vasalt présben – ugyanazzal a pólóval, amit egykor neki vett. Jól táplált, ápolt és magabiztos volt. Mégsem tudott még a legkisebb tiszteletet sem kiváltani annak a nőnek, aki évtizedeken át hajlandó volt mindent megadni neki, ami van.

“Szégyellned kellett volna valami mást, fiam,” válaszolta Eleanor ugyanolyan nyugodt hangon. “Szégyellned kellett volna, hogy az én otthonomban ülsz, miközben anyádat sértették az étel miatt, amit két napig készített és maga fizetett. De ha az asztalom zavarba hozza a rokonaid előtt, vidd el a feleségedet és a szüleit egy jó étterembe. Menj, ahová Margaret akart menni. Rukkolát, királyi garnélát és keményítő textilszalvétát szolgálnak fel neked.”

Emily kezei összeszorultak.

“Kidobsz minket? Az évfordulónkon? Nyitott szívvel jöttünk ide! Szerettünk volna egy normális családi estet tölteni együtt!”

Eleanor a bejárati ajtóhoz sétált, és szélesen kinyitotta.

“Ingyen jöttél ide, hogy egyél, és ismét elmagyarázd, milyen rossz házvezetőnő vagyok. Ugyanaz a jelenet öt éve ismétlődik. De ma este véget ér. Nem lesz ünneplés. Vedd fel a cipődet.”