Daniel kényelmesen feküdt a kanapén, és a telefonján gördült a híreket. Teste minden vonala arra utalt, hogy az asztal beállítása semmi köze hozzá.

Martha férje, Robert, egy széles vállú és általában csendes férfi, kicsit távol ült mindenkitől. Olyan koncentrációval tanulmányozta az ablakpárkányon lévő páfrányt, hogy úgy tűnt, remélte, hogy a levelek egészben elnyeli. Túl jól ismerte felesége természetét.

“Az asztalterítő tiszta, a jó vacsólaak már elvannak, és minden készen áll,” válaszolta Eleanor visszafogott hangon. A kristálytálat egy nagy, kerek salátás tál mellé helyezte. “Üljünk le, mielőtt az előételek kiszáradnak.”

Martha nehezen leült egy párnázott székbe, igazította a széles vállaira tekert fényes selyemsálat, és lassan végigmérte az asztalt, mint egy szigorú felügyelő. A szemében rejlő ismerős felsőbbrendűség lehetetlen volt elkerülni.

Húsz éven át egy nagy nagykereskedelmi raktárban dolgozott beszerzési menedzserként. Még most is régi kapcsolatokat hozott fel, amikor lehetőség adódik, és bizonyítékként kezelte őket, hogy magasabb társadalmi osztályhoz tartozik.

“Ellie, ez tényleg annyira régimódi,” mondta túlzó sóhajjal, miközben a villájával megkopogtatta a majonézsalátát. “Még egy hatalmas tál abból a cuccból. Ki szolgálja ezt már évfordulón? A modern emberek könnyű salátákat készítenek – rukkolát, garnélát, avokádót, egy tisztességes öntetet. Ez csak koleszterin. Egész este a gyomrun emlékeztet minket erre az étkezésre.”

Eleanor óvatosan leült egy szék szélére a konyhaajtó mellett. Egy egész nap után a lábon lüktettek a térdei és talpa.

“Daniel gyerekkora óta imádja azt a salátát. Kifejezetten neki készítettem. A savanyúságok házi készítésűek, a csirke egy farmról származik, és nincs benne olcsó deli kolbász.”

Martha eltorzította a fényesen festett ajkait, és még távolabb tolta a tányért.

“Mi számít, honnan származik a csirke, ha minden olcsó majonézben fullad? Megkérdezhetted volna a fiatal párt, mit szolgálnak fel manapság az ünnepségeken. És ez mit jelent? Húszselét? Májusban? Eleanor, ez egyszerűen borzalmas ízlés. Az az étel téli asztalra kerül – karácsonykor vagy, az ég szerelmére, egy temetésen.”