Claire összeszorította a kezét.
“Kidobsz minket? Az évfordulónkon? Nyitott szívvel jöttünk ide! Szerettünk volna egy rendes családi estét tölteni együtt!”
Eleanor a bejárati ajtóhoz sétált, és szélesen kinyitotta.
“Ingyen jöttél ide, hogy egyél, és ismét elmagyarázd, milyen borzalmas háziasszony vagyok. Az elmúlt öt évben minden látogatás ugyanazt a forgatókönyvet követte. De ma véget ér. Nem lesz ünneplés. Vedd fel a cipődet.”
Martha felpattant.
Nehezen lélegzett a feldühtől, és virágos selyemsálja ferde csúszott a vállára.
A bejáratban dühösen, rángatózó mozdulatokkal kezdte felhúzni a velúr cipőjét.
“Ne számíts rá, hogy valaha is ebben a lakásban látsz!” sziszegte. “Szörnyű, szégyentelen nő vagy! Békésen jöttünk ide, és most te is az arunkba dobálod a húst! Nincs modor, nincs tisztesség. Senkinek születtél, és mindig az maradsz! Gyerünk, Robert. Nincs itt semmi számunkra.”
Robert bocsánatkérő pillantást vetett Eleanorra, és halkan sóhajtott. Nem merett vitatkozni a feleségével, így szó nélkül követte őt.
Claire egy túlzó csattanással becsukta a táskáját, és anélkül, hogy az anyósához fordult volna, lépett fel a lépcsőre.
Daniel volt az utolsó, aki az ajtónál maradt.
Nyíltan haraggal nézett anyjára.
“Rendben. Maradj itt egyedül a fazekkal és serpenyőiddel,” mondta összeszorított fogakkal. “Később te fogsz hívni bocsánatkérést. Ne várd el, hogy válaszoljak. Tönkretetted az egész ünnepségemet mindenki előtt. Ezt sosem fogom elfelejteni.”
Eleanor nyugodtan válaszolt: “Csukd be az ajtót, amikor elmész.”
Amint a fia átlépte a küszöböt, becsukta az ajtót és elfordította a zárat.
A csendes folyosón a mechanizmus száraz kattanása szokatlanul hangosan hallatszott.
Eleanor hátradőlt az ajtónak, és egy pillanatra lehunyta a szemét.
Számított rá, hogy a kezei remegni fognak. Azt hitte, könnyek jönnek, vagy hogy visszatérhet a ismerős bűntudat – az a bűntudat, ami minden családi veszekedés után gyötörte.
De semmi sem történt meg.
Ehelyett egyre könnyebbnek érezte magát.
Úgy tűnt, végre elejtett volna egy nehéz, nedves homokkal, amit évek óta felfelé cipelt egy végtelen úton.
