“Lehetséges agyi ödéma jelei vannak,” mondta. Hívd az intenzív osztályt, és készítsd elő a protokoll szerinti vészhelyzeti kezelést.

Barragán habozott. Először nem vitatkozott. Esteban adta a parancsokat, a csapat beadta a jelzett kezelést, és Abril részben visszanyerte a hang reakcióját. A szíve kezdett stabilizálódni. Senki sem állította, hogy veszélyben van.

Ekkor költözött a főnök a mobiljával. Hallottam a “engedetlenség”, “felfüggesztés” és a vezetéknevemet. Néhány perccel később megérkezett az adminisztrációért felelős fregatt kapitánya, biztonsági személyzettel együtt.

“Salcedo nővér, add ide a jelvényed.” El van választva a feladataitól, amíg kivizsgáljuk, mi történt,” jelentette be.

Lucia megpróbált megszólalni, de egy magas hangú sípolás szakította félbe. Ránéztem a monitorra: áprilisi oxigénszaturáció csökkenni kezdett. A lány megmerevedett és görcsölni kezdett.

A kapitány még mindig kinyújtott kézzel várta a jelvényemet. Választanom kellett, hogy engedelmeskedek neki, vagy visszamegyek az ágyba.

3. RÉSZ

Nem adtam neki a jelvényt.

“Menj ki az ajtón, kapitány. A lány görcsöl, és a csapatnak térre van szüksége,” mondtam.

Esteban ya estaba junto a la cabecera, evaluando la vía aérea. Protegí a Abril de golpes, preparé la aspiración y pedí que anotaran la hora de inicio. No podía distraerme con aquella amenaza.

—Julián, registra los signos y avisa al intensivista que necesitamos apoyo ahora —ordenó Esteban.

Julián obedeció. Barragán se apartó para despejar el área y el capitán retrocedió con los guardias. Lucía salió al pasillo con Nicolás.

La convulsión cedió con el medicamento prescrito, pero la respiración siguió deteriorándose. El intensivista pediátrico llegó con el equipo de reanimación. Decidieron proteger la vía aérea y trasladar a Abril en cuanto fuera posible. Preparé el material y verifiqué las indicaciones con otra enfermera.

Cuando los monitores mejoraron, el intensivista autorizó el traslado. Antes de salir, revisé las conexiones y confirmé que el expediente viajara con Abril. Ningún miembro de aquel equipo podía permitirse otra suposición. Julián, que había pasado la mañana sonriendo detrás de su jefe, tenía los ojos llenos de lágrimas. Me preguntó si había algo más que pudiera hacer.