Lilia könyvelőként dolgozott egy kis építőipari cégnél. Stabil fizetést keresett – havi körülbelül hetvenezer rubel –, és a közös kiadások részét fedezte, és soha nem kért semmit. De a tények nem voltak jelentősek ebben a történetben. Viktorovna Tamara egy olyan valóságban élt, amelyet maga épített, és ebben a valóságban Lilia egyszerűen egy senki volt, aki hihetetlenül szerencsés volt, hogy feleségül vette a fiát.

Egy nap Lilia közvetlenül megkérdezte Philippe-et:
“Tudod, mit mond előtted?” Hallod?
“Ó, anya különleges,” válaszolta Philippe, anélkül, hogy leveszte a szemét a telefonjáról. Túl nagy szívedbe veszed.
“Azt mondja, nélküled én semmi vagyok.
“Lily, ezt nem szabad szó szerint venni.

Lilia sokáig nézte őt. Aztán felállt, és a konyhába ment. A beszélgetés véget ért – nem azért, mert szavak nélkül maradtak, hanem mert megértette, hogy a szavak itt semmit sem változtatnak.

Ettől a pillanattól kezdve abbahagyta a várást, hogy Philippe megvédje őt. Egyszerűen megállt – csendben, dráma nélkül, mint amikor valaki megáll egy buszra várva, amikor megérti, hogy a vonalat megszüntették. Folytatta a ház vezetését, vacsorákat készített, esténként mosolyogott együtt. A szokásos tempójában élt, megtiltva magának, hogy túl sokat gondolkodjon azon, mi is történik valójában.

Mégis, valami halmozódott.

Philippe későn kezdett hazajönni. Először heti egyszer, aztán kétszer, majd szinte minden nap. Tízkor, tizenegykor jött haza, és egyszer, majdnem éjfélkor. Kérdéseire röviden válaszolt: “egy projekt”, “egy ügyfél”, “a megbeszélés elhúzódott”. Lilia nem csinált jelenetet. Feltette a kérdést, ő válaszolt, ő bólintott.

Csak azt vette észre, hogy Philippe egyre gyakrabban teszi le a telefonját lefelé fordítva, még a fürdőszobába is elvitte, és nevetett a képernyője előtt olyan arckifejezéssel, amit már régóta nem látott benne.

Egy este elfelejtette a telefonját a konyhaasztalra. Egyszerűen csak egy másik szobába költözött. Lilia nem állt szándékában semmit ellenőrizni. A tűzhely előtt állt, keverte a levest, és a telefon ötven centiméterre volt tőle. A képernyő felvillant, amikor üzenetet kaptak.