A konyha közepén állt, zavartan nézett – őszintén, anélkül, hogy színlelné. Nyilvánvalóan az összes házasság évei alatt hozzászokott, hogy Lilia kibírja, enged és csendben marad. Bármi is történt, csendben maradt. És abban a pillanatban nem tudta, mit tegyen a lány előtt, aki nem sírt, nem sikított, csak nézte őt, miközben várta, hogy elmenjen.
Bement a szobába. Lilia hallotta, ahogy a szekrény ajtaja csapódik, tárgyakat mozgatnak. Aztán csend. Aztán Philippe kiment, a telefont a füléhez, halkan, szinte suttogva. Lilia nem hallgatott rá. Befejezte az edénymosogatást, letörölte az asztalt, és elrakta a pohárát.
Tamara Viktorovna fél órával később érkezett.
Lilia hallotta, ahogy a kulcs megfordul a zárban — az anyósnak volt egy másolata, Philippe két évvel korábban adta neki anélkül, hogy megkérdezte volna a felesége véleményét. Az ajtó hirtelen kinyílt, és Viktorovna Tamara úgy lépett be, mintha “tüzet oltani” jött volna. Kabát, táska a karon, bíborvörös arc.
“Mit csinálsz?” mondta az anyós anélkül, hogy meghajolt volna.
Lilia a folyosón állt.
“Mi rendezzük köztünk,” mondta egyenletesen.
Tamara Viktorovna megállt a menye előtt, és néhány másodpercig bámulta, hol kezdje. Aztán felrobbant:
“Szóval kidobod a fiamat.” Szóval ennyi. Találtál egy ürügyet. Látom, hogy messziről jössz, érted? Már az első naptól átláttam rajtad: mindig is manipulálni akartad, és most úgy döntöttél, megszabadulsz tőle.
— Viktorovna Tamara…
“Fogd be.” Én vagyok az, aki beszél. Az anyós felemelte a kezét, hogy félbeszakítsa. “Mindent megadott neked.” Látod ezt a lakást? Ő az. A pénze, a munkája. És te, megérkeztél, letelepedsz, és most ki akarod dobni? Nem fog működni. Ez az ő háza, az ő lakása, és te itt senki sem vagy. Hallasz engem? Senki. Szedd össze a dolgaidat, és menj, amíg még kedves vagyok.
Viktorovna Tamara széles és színházi mozdulattal mutatott az ajtóra, mintha egy olyan nő volna hozzászoknia, hogy engedelmeskednek. Lilia egy hüvelyket sem mozdult. Megfordult, a konyhába ment, elővette az aktát az asztalról, és visszament a folyosóra. Az anyós még mindig ott volt, felemelt kézzel, arckifejezése teljes bizonyossággal átitatott.
