“Mit fogunk csinálni?” Margaret kérdezte, mindkét kezét az olajszövetre támasztva. “Hívjam a rendőrséget?”

“Mire hívjam őket? Hogy panaszkodj a gyerekekre?” Walter két lepattogott bögrébe öntött teát. “Nem tettek semmi rosszat. Úgy hozták ide, mint a zsák krumpli, és elhagyták őket.”

“Walter, éhesek. Egy egész edény tésztát főztem hússal vacsorára. Öt perc alatt átmentek. Majdnem a kanállal tisztították az alját.”

Sokáig csendben maradt, kinézett a sötét ablakon. Az öreg almafa ágai között kezdett megjelenni az első zöld gyümölcs. Walter nagyapja saját kezével építette a házat.

“A vendégszoba úgyis kész,” mondta végül Margaret. “A mennyezet frissen festett.”

“Akkor végre van célja.” Walter hangja nyugodt maradt. “Figyelj rám, Margaret. Nem fogunk itt ülni és sírni. Negyven évig vezettem egy csapatot. A férfiak fele nem tudott két szót összerakni fizetés után, és valahogy én még mindig rendet tartottam. Gyümölcsöt akarnak? Gyümölcsöt fognak kapni. De követni fogják a szabályainkat. Holnap hatkor kelek.”

“Walter, gyerekek.”

“Chloe kicsi. Különleges bánásmódban részesül. A többieknek karjai és lábai vannak. Menj aludni. Holnap hosszú nap lesz.”

A reggel nem kakas kukorékolásával kezdődött, hanem egy fa nyél éles csattanásával, amely egy üres fémvödröt csapott be.

“Fel! Mosd meg a kültéri mosogatónál. A víz hideg, de gyorsabban kitisztítja a hülyeséget a fejedből, mint bármi más!”

Noah dühösen, összegyűrődött és vörös szeműnek tűnt az alváshiánytól.

“Nagypapa, ezek a nyári szünetünk kellene lenni.”

“Nyaralni vagy,” értett egyet Walter. “A kert nem. Senki sem mondta neki, hogy vegyen egyet.”

A reggeli egy öntöttvas serpenyő volt, amelyet sült krumpli, egy tál savanyúság és málnalevelekből készült tea halmozott. Ethan a villájával megpiszkálta a krumplit, és grimaszolt.

“Van gabonapehelyed? Csokoládétejjel?”

“Nagymama van gabonapehely a gyógyszertárban,” válaszolta Walter pislogás nélkül. “Egy hirdetésen van nyomtatva. Ott láthatod a képet. Ha nem akarsz krumplit, almák vannak a fán. De még zöldek. A gyomrod annyira fájhat utána, hogy nem jutsz el a kert végéig.”