Az ikrek egymásra néztek, és csendben felkapták a kanalaikat.
Reggeli után Walter mindenkit sorba sorított a fészer mellé. Két póka, több vödör és egy öntözőkannó várt ott.
“A nagymamád azt mondja, itt minden ingyenes. Hadd magyarázzam el a városi gyerekeknek: az egyetlen ingyen nő a kerítés mentén lévő gyom. Ha édes cseresznyét szeretnél, kezeld a fákat rovarok ellen, és kihúzd a gyomokat köréjük. Ha nem rothadó epert akarsz, levágod a futókat. Noah, velem jössz a határon. Liam és Ethan, töltsétek meg az esőhordót. Lily, te segítesz a nagymamának az ágyban. Chloe a verandán marad, és bogarakat gyűjt ebbe az üvegbe. Itt egy bot, kapitány.”
“Nem fogom! Undorítóak!”
“Ha nincs bogár az üvegben, azt jelenti, hogy nincs krumpli a tányérodon. Ennyi az egész. Most kezdődik az idő.”
A harmadik éjszakán Margaret párnahuzatot cserélt, amikor a keze valami keményhez ért, ami Noah párnája alatt volt. Előhúzott egy fél kenyeret, gondosan egy pólóba csomagolva.
Majdnem két percig állt ott, tartva a kezét.
Aztán visszatette, kisimította a párnát, és szó nélkül elhagyta a szobát.
Sosem említette Noah-nak. Attól a naptól kezdve azonban minden este egy tányér ételt hagyott a konyhaasztalon, tiszta törölközővel lefedve. Egy hét múlva a rejtett kenyér magától eltűnt.
Az első napokban a gyerekek eltökéltek, hogy próbára teszik egymás határait. Noah szándékosan ledobta a kapát a fűbe, leült egy rönkre, és a lehető legmagasabbra emelte a régi flip telefont, hogy jelet keressen.
Walter soha nem emelte fel a hangját.
Egyszerűen csak annyit mondott: “Az ebéd egykor van. Ha nem érsz időben itt, magad melegítheted fel az ételt. A tűzhely nyitva van.”
A negyedik napon Noah egyedül sétált a fahalomhoz.
“Hol van a fejszé?”
“A fészerben, a szögen lógva. Terítsd szét a lábad, hogy ne hasítsd szét a sípcsontodat.”
