Apa kinyitotta a kesztyűtartót, és elővett egy kis bőrmappát, amit még a házból hozott el kapkodva.
– Amikor a nagymamád aznap reggel azt mondta, hogy a síned nyikorog, és el kell vinnie a klinikára, találtam valamit a szobájában. Egy régi kulcsot. De nem tudtam, mit nyit. Most már tudom.
Apa előhúzott egy kicsi, ezüst színű kulcsot, ami tökéletesen illeszkedett a vágott lakat fennmaradt kulcslyukába.
– Anyád az utolsó napjaiban elrejtett egy dobozt a házban. Mindig azt mondta, ha bármi történne vele, keressem a családi kápolna alatti kriptában. De én soha nem mertem lemenni oda. Féltem Margarettől. Féltem az igazságtól.
– Vissza kell mennünk? – kérdeztem rémülten.
– Nem a házba – mondta apa. – A kápolna a birtok szélén van, a régi kerítésnél. Margaret emberei a főépületet és a klinikát figyelik. Ha megszerezzük a dobozt, megvan a bizonyítékunk a rendőrség számára. Nemcsak arra, amit veled tett, hanem arra is, amit anyáddal tettek.
4. Fejezet: A régi kápolna
A kocsival a birtok hátsó, elhagyatott része felé hajtottunk. A régi kőkerítés ezen a szakaszon már félig kidőlt, a vadrózsabokrok és a borostyán teljesen benőtték a vasrácsokat. A kerekek halkan gördültek a nedves avarban, ahogy leállítottuk a autót egy sűrű tölgyfajátéknál.
Apa a karjába vett, és egy vastag takaróba csomagolt. A lábam égető fájdalommal lüktetett minden egyes mozdulatnál, de tudtam, hogy most nem szabad gyengének lennem.
A kápolna egy gótikus, ódon kőépület volt, amelynek az ablakai már évtizedekkel ezelőtt betörtek. A tető egy része beomlott, a mészpor és a nedves föld szaga keveredett a levegőben. Apa óvatosan belépett a korhadt fadarabok és törött üvegek között, majd letett az egyik épségben maradt fa padra.
– Maradj itt, Lily. Csak egy perc – suttogta, és előhúzott egy kis zseblámpát.
