– Clare mindig is hajlamos volt túlvezérelni a dolgokat – bólintottam. – Anyja vére. Mindig mindenkit meg akart menteni saját magától.
Ebben a pillanatban a telefonom megcsörrent az asztalon. A kijelzőn ott állt a név: Clare.
Nathan rám nézett, majd a telefonra.
– Vedd fel – mondta halkan. – Szerintem itt az ideje, hogy tisztázzuk a dolgokat.
Felvettem a telefont, és kihangosítottam.
– Szia, Apa – csendült fel Clare hangja, ami kissé idegesnek tűnt. – Csak gondoltam felhívlak… tudom, hogy Daytonban vagy a munka miatt. Nathan mondta, hogy ott van az audit. Minden rendben van? Nem volt semmi… kellemetlenség?
Nathan felé intettem a fejemmel. Ő mély lélegzetet vett, és közelebb lépett a telefonhoz.
– Minden a legnagyobb rendben van, Clare – mondta Nathan határozott, meleg hangon. – Épp most fejeztük be apáddal a holnapi igazgatósági stratégia kidolgozását.
A vonal túlsó végén süket csend lett. Hallani lehetett Clare megakadandó lélegzetvételét.
– Nathan? Te… te Apa mellett vagy? – kérdezte meglepetten.
– Igen, drágám – vettem át a szót. – És azt kell mondanom, a férjed műveleti részlege a legjobban vezetett egység, amit az elmúlt öt évben auditáltam. Nem tudom, mit mondtál neki rólam, vagy mit mondtál nekem róla, de azt hiszem, elérkezett az ideje, hogy vasárnap mindhárman leüljünk vacsorázni.
– Apa… én… én csak nem akartam, hogy konfliktus legyen köztetek – hallatszott Clare halkan elcsukló hangja. – Nathan annyira bizonyítani akart neked, te meg annyira zárkózott voltál… azt hittem, ha felkészítem őt, nem fog sérülni.
– Clare – mondta Nathan gyengéden. – Nem kell megvédened engem az apádtól. És nem kell megvédened apádat tőlem. Felnőtt emberek vagyunk. És azt hiszem, apáddal épp most váltunk szövetségesekké.
Hallottam, ahogy Clare felsóhajt a vonalban – az a megkönnyebbült, meleg sóhaj volt az, amit Sarah halála óta alig hallottam tőle.
