Nathan megszólalt:
– És én is sajnálom, Clare. Túlságosan büszke voltam. Ahelyett, hogy megismertem volna az apádat, kivetítettem rá a saját félelmeimet. De a héten megtanultam tőle valamit.
– Mit? – kérdezte Clare mosolyogva.
– Azt, hogy a számok nem hazudnak – kacsintott rám Nathan. – És azt, hogy ha a családod mögötted áll, semmilyen felsővezető nem tud eltaposni.
Nevetés töltötte be a házat.
Leültünk a vacsoraasztalhoz. A sült hús pontosan olyan volt, ahogy Sarah készítette – fűszeres, porhanyós és szaftos. Ahogy körbenéztem az asztalnál, és láttam Clare ragyogó arcát, valamint Nathan magabiztos, nyugodt jelenlétét, megéreztem valamit, amit Sarah halála óta nem éreztem.
A hiányérzet, az a tátongó űr, ami majdnem egy évtizeden át elkísért minket, nem tűnt el teljesen – Sarah helye mindig ott lesz a szívünkben –, de a szék már nem volt üres többé. Nathan megtöltötte a helyet a saját szeretetével, a saját erejével.
5. Fejezet: A közös jövő
Hónapok telt el. A daytoni audit következményei átformálták a cég életét. Mr. Vance-t közös megegyezéssel távozásra kérték fel, és Mr. Henderson felajánlotta Nathannek a műveleti igazgatói pozíciót.
Nathan nem fogadta el azonnal. Először eljött hozzám.
Egy szombat délután volt, a garázsomban ültünk, ahol a régi fűnyíró motorját szereltük össze. Nathan olajos kézzel, egy ronggyal a nyakában ült a munkapadon.
– David – mondta, miközben egy csavart forgatott. – Felajánlották a pozíciót.
– Tudom – mosolyogtam, fel sem nézve a gépről. – Henderson felhívott tegnap. Megkérdezte a véleményemet.
– És mit mondtál neki?
– Azt mondtam, hogy hülye lenne, ha nem neked adná. De te mit gondolsz? Készen állsz rá?
Nathan elgondolkodott.
– Három hónappal ezelőtt azt mondtam volna, hogy nem. Azt hittem volna, hogy ez túl nagy falat nekem. De miután végigcsináltuk azt az auditot, és megtanítottad, hogyan kell átlátni a teljes képet… tudom, hogy képes vagyok rá. Nem félek a felelősségtől.
