Ward Nolan felemelte a csekk előadót az asztal széléről, és szó nélkül vagy arckifejezésváltozás nélkül becsúsztatta a saját kártyáját.

Amikor visszajött, aláírta a nyugtát, és név szerint megköszönte a felszolgálónak, mert ő az a fajta ember, aki névtáblákat olvas.

Aztán összehajtotta a szalvétáját, és a tányérja mellé tette.

“Jó ebédet,” mondta. “Beszéljünk csütörtökön.”

Reed mindkét kezével a kormányon hajtott vissza az irodába, és a parkolóból hívta a bankot, mielőtt bement.

Az automatizált rendszer tájékoztatta őt, hogy a közös számlájuk 41 napja túllépte a hitelkeretet, és jelenleg 9 812 dollár egyenleg van, szemben a 8 500 dollárral.

Hat hetes időszakban 11 különálló tranzakció történt, ezek közül a legnagyobb 600 dollár volt.

Néhány percig ült a garázsban a telefonnal az ölében, hallgatva, ahogy a szellőző működik.

Nem hívta Darcyt.

Felment az emeletre, leült az íróasztalához, és hat óráig dolgozott.

Csütörtök úgy jött, ahogy a rossz napok mindig szoktak: nem jelentéktelen, amíg már nem lett az.

Ward asszisztense hajnali 10-kor küldött naptármeghívót egy 30 perces megbeszélésre 2-kor.

Nincs tárgysor.

Reed a meghívó és a megbeszélés közötti négy órát azzal töltötte, hogy eldöntse, mit jelent ez, és 1:50-re meggyőzte magát, hogy ez két különböző dolgot jelent, és egyikre sem volt felkészülve.

Ward irodájának két oldalán üvegfalak voltak.

Becsukta az ajtót, amikor Reed belépett, ez volt az a részlet, ami mindent elmondott Reednek, mielőtt Ward szót mondott.

Ward leült.

Reedre úgy nézett, ahogy az emberek őszinték akarnak lenni, mert eléggé tisztelték őt ahhoz, hogy ne öltöztessék fel.

“Tudnod kell, hogy a teljesítményed erős,” mondta. “Következetes voltál. Megbízható voltál. És ez a csapat nem futna úgy, ahogy működik, nélküled.”

Megállt.

Reed ott tartotta az arcát, ahol volt.

“De át kellett helyeznem a nevedet a következő felülvizsgálati ciklusra,” mondta Ward. “Voltak tényezők, amiket nem tudtam megkerülni. Őszinte akarok lenni veled erről, nem pedig hagyom, hogy másképp hallgasd.”