Ezután nyitottam egy 5 29 főiskolai megtakarítási tervet, amit a távozás előtt kutattam, egy letétkezelő számlát, ahol Penn volt kedvezményezett és én vagyok a számla tulajdonosa, ami azt jelentette, hogy teljes irányításom maradt a pénzek felett, és irányíthattam, hogyan fektetik be őket.

Havi 1500 dolláros átutalást állítottam be az elsődleges folyószámlámról, szintén az elsőn.

A kamatos kamatszámítást fejemben végeztem úgy, ahogy mindig is számoló nélkül, gyorsan elvégeztem az aritmetikát, mert 34 év üzemanyag- és súlyszámok kifejlesztik ezt belőled.

És mire Penn betöltötte a 18-at, a számlán jóval többet tartott, mint az elmúlt három évben küldött bérleti díjam.

A fennmaradó 660 dollárt egy utazási számlára utaltam, amibe négy éve nem fizettem be.

Ezután becsuktam a laptopot, készítettem vacsorát, és leültem a saját asztalomhoz a saját házamban, és ettem, miközben az este a konyhaablakon keresztül jött be.

És ez volt a legcsendesebb és legteljesebb érzés, amit régóta éreztem, mint amennyit pontosan meg tudtam volna mondani.

Reed november második hetében felhívott, hogy elmondja, el akarja hozni Pennt.

Kölcsönkért egy teherautót egy férfitól, akivel együtt dolgozott, mert nyáron eladta a saját teherautóját, hogy hozzájáruljon a vásárlók visszatérítéséhez, amit tisztelet nélkül mondta nekem, mintha ez csak tény lenne arról, ami történt, és nem az, aminek gondoltam, ami a legvilágosabb bizonyíték volt arra, hogy ő más emberré válik, mint aki volt.

Egy szombat reggel egy piros Ford F1 50-es autóval hajtott be a kocsibeállómba, ami nem az övé.

Penn kijött az utasoldalról, mielőtt Reed teljesen megállította volna a teherautót.

Futásnál a járdára ütött, és úgy kelt át a pályán, ahogy a négyévesek futnak, amikor teljesen elkötelezettek egy cél iránt.

Amikor elért hozzám, mindkét karját a lábam köré fonta, az arcát a térdemhez nyomta, és azt mondta, tomp, vidám módon, mint egy gyerek, aki a padlóra szólna:

“Nagymama!”

A feje hátára tettem a kezem.