“Kérdezhetek valamit? Anya és apa tíz embert szeretnének összegyűjteni a vidéki házban május utolsó vasárnapján. Ez rendben lenne neked? Ha beleegyeztek, megosztjuk az élelmiszerköltségeket, együtt készítjük elő az egészet, és utána takarítok. Ha kényelmetlen, választunk mást – semmi harag.”

Claire kétszer is elolvasta, és megmutatta Marknak.

“Mit mondjak?”

“Mondj igent.”

Rachel érkezett meg először, reggel kilc előtt. Hozott élelmiszert, terítőt, dobozokat és egy hatalmas cserépet a tömött káposztához. Salátákat vágott, székeket vitt, és miután a vendégek távoztak, a mosogatónál állt, amíg az utolsó tányér is tiszta nem volt.

Ugyanezen a héten Mark végre elvitte nagyapja óráját egy szerelőhöz. A mechanizmus még mindig működött. Az olaj egyszerűen kiszáradt, és egy forrás eltört.

Este hat órakor a kakukk tizenöt év után először szólt. Emily annyira megugrott, hogy elejtette a villát. Margaret váratlanul sírva fakadt, majd ragaszkodott hozzá, hogy csak a grillből származó füst van.

Amikor a vendégek elmentek, Claire és Rachel egyedül maradtak a verandán. Rachel elővett egy csomagot a táskájából.

“Ez neked szól. Anyu régi albumait böngésztem.”

A keret belsejében egy fénykép volt, amelyet ugyanaz az almafa alatt készítettek. Egy fejkendős fiatal nő ült az asztalnál, mellette egy körülbelül hat éves kislány állt, aki egy cseresznyetál kezében tartott.

“Ő Eleanor dédnagymama,” suttogta Claire. “És ez én vagyok.”

“Anya azt mondja, egyszer együtt mentek Eleanorral dolgozni egy konzervgyárban. Sosem tudtam.”

Claire sokáig tanulmányozta a képet. Aztán az ablakpárkányra tette az óra alatt.

“Tévedtem,” mondta Rachel, miközben a kert felé nézett. “Azt hittem, mivel család vagyunk, nem kell kérdeznem.”

“Pontosan a családot kellene megkérdezned. Valahogy félünk idegeneket okozni kellemetlenséggel, de feltételezzük, hogy a hozzánk legközelebb állók mindent elviselnek.”

“Őszintén szólva, azt hittem, mindenki segíteni fog.”

“Az emberek segítenek, ha kérik őket. Nem írhatod fel valaki munkáját egy listába a hús és a saláták közé.”

Rachel nevetett.

“Örökké emlékeztetni fogsz arra a listára?”