– Igen – válaszoltam, a hangom alig volt több suttogásnál. – És még mindig nem adtál rá választ.
– Mert a válasz nem abban van, hogy mit érzek irántad most, Clara – mondta, miközben a hüvelykujja végigsimított a doboz fedelén. – A válasz abban rejlik, hogy miért vagy te itt egyáltalán, és miért maradtam én ezen a kopár földön, ahol minden egyes fűszál a múltbéli bűneimre emlékeztet.
Leült a székre, amiről tegnap este olyan hirtelen állt fel. A hó olvadt a kabátjáról, kis tócsát képezve a lába körül, de láthatóan egyikünket sem érdekelte a hideg.
– Martha Bell mondott neked valamit a városban, ugye? – kérdezte. – Látom a szemedben. Martha az egyetlen, aki még emlékszik a régi időkre, mielőtt ez a ház felépült volna. Mielőtt te ideértél volna a keleti vonattal.
– Azt mondta, el akartad hagyni Wyomingot – léptem mellé, és a szék karfájára tettem a kezem. – Azt mondta, az apád halála után nem akartál itt élni. Miért maradtál, Daniel? És mit rejt ez a doboz?
Daniel nem felelt azonnal. Lehúzta a nehéz, nedves kabátját, a szék hátuljára terítette, majd lassan felnyitotta a kis fa doboz fedelét.
Odahajoltam. A dobozban nem volt ékszer, sem pénz. Csak egy megfakult, összehajtott papírlap hevert benne, egy elszáradt, préselt vadvirág maradványai, és egy nehéz, ólomból öntött golyó, amit egyértelműen kiszedtek valakinek a testéből.
2. Fejezet: Az Északi-gerinc titka
– Tizenkét évvel ezelőtt – kezdte Daniel, és a tekintete a lámpaláng sárga magjába révedt –, amikor apám meghalt, nem maradt másom, mint három ló, egy nyereg és egy puska. A föld, amin most állunk, nem a miénk volt. Egy törvényen kívüli emberé volt, akit csak Millernek hívtak. Miller és a bandája rettegésben tartotta a völgyet. Nem voltak sokat a tanyán, de amikor lejöttek a hegyekből, elvették a szarvasmarhákat, elégették a szénát, és senki nem mert szembeszállni velük.
