Nem rezzentem össze. Nem hátráltam meg. Csak lassan felemeltem a bal karomat, megnéztem a csuklómon lévő ezüst órát, visszanéztem a véres szemeibe, és mosolyogtam.
“Zsarolás?” kérdeztem, hangom alig suttogott, bár hideg rezonanciával átvágott Vance vad sikolyain. “Nem, Richard. A zsarolás azt jelenti, hogy egy nőnek heti nyolcvan órát kell dolgoznia, hogy a semmiből építse fel a birodalmadat, aztán azután, hogy még azelőtt kirúgja, hogy megkapja a jogos részét, csak hogy felfújja a saját martakat. Az? A bőr hátra intettem az asztalon. “Ez csak üzlet.”
Vance még egy lépést tett felém, arca dühtől torzult, de a hatalmas biztonsági őr — akit Morgan kifejezetten azért hozott be, hogy megfélemlítsen — hirtelen előrelépett.
De nem kapott el.
Ő magát helyezte el köztem és Vance között. Nehéz, elnyomó kezét a vezérigazgató mellkasára tette. Az őr nem volt ügyvéd, de folyékonyan beszélte a hatalom nyelvét. És tökéletesen el tudta olvasni a darabot. Teljes bizonyossággal tudta, ki az igazán most az irányítás.
Vance megállt, mellkasa lihegve állt, hitetlenkedve bámulta az őrt.
Eleanor összeesett a székében, fejét a kezébe tette. Fizikailag betegnek tűnt, a válla remegett. “Igaza van, hogy megállított, Richard. Ha bíróságra megyünk, ha egyáltalán megpróbálsz ellenállni, a feltárási folyamat két-három évig fog tartani. A japán felvásárlás auditorai holnap reggel visszavonják a végleges IP tulajdoni jelentéseket. Amikor meglátnak egy vitát Chimera címéről, az üzlet meghal. Ebéd előtt meg fog halni.
Felnézett, a szempillaspirálja kissé elmosódott. “Felgyújtottuk a repülőpályánkat. Nincs híd-hitelünk. Ha ez a megállapodás meghiúsul, péntekig teljesen csődbe jutunk és csődeljárásban vagyunk. Még a fizetést sem tudjuk kifizetni. A
szoba csendes lett, mint egy sír. Az egyetlen hang Morgan kiömlött kávéjának csepegése volt a szőnyegre. Morgan maga úgy nézett ki, mintha kifújni akarna és eltűnni a padlóban. A buzgó hóhér valóban a saját nyakába csúsztatta a hurokot.