Eleanor lassan felemelte a kezét, és levette az ezüst szemüvegét. A keze olyan erősen remegett, hogy a fémkeretek ritmusban kattantak a mahagóni tetején, amikor letette őket. Lassan, gépiesen a fagyos üvegajtó felé fordította a fejét, ahol hirtelen egy nagy, impozáns árnyék jelent meg, készülve belépni. A vezérigazgató volt.
“Úristen,” suttogta Eleanor, hangja eltört, pont olyan volt, mint egy nő, aki épp lenézett, és rájött, hogy közvetlenül egy nyomástartó aknán áll. Ahogy a nehéz ajtó kilincse leereszkedett, suttogta: “Vance… Kérlek, mondd, hogy már kifizetted.
Richard Vance, a technológiai sajtó vezérigazgatója, alapítója és kedvence, olyan agresszív, önelégült magabiztossággal tört be a szobába, amely aktívan szívott ki oxigént minden zárt térből. Negyed cipzárú kasmír pulóvert viselt egy hibátlan ing fölött, türelmetlen arccalez az örök és rejtett — a Szilícium-völgy érinthetetlen “testvérkirályának” egyetemes és kötelező egyenruhája.
“Mi a helyzet itt?” ugatta Vance, még csak méltóságot sem adva rám. Közvetlenül a nővérére, Morganra nézett. “Azt hittem, azt mondtam, hogy evakuáld őt, és hagyd el a helyszínt kilenc harminc előtt. A japán beszerzési csapat húsz percen belül csatlakozik a biztonságos szerverhez, hogy véglegesítse a technikai átadást.
Eleanor nem nézett rá. Teljesen megdermedt, és a táblagép fényes képernyőjét bámulta, mintha egy mérgező kígyó készülne a támadásra. “Nem tehetjük, Richard,” sikerült kimondani. Hangja teljesen megfosztotta a szokásos tekintélyt tartó éltől; vékonynak és fuvolaszerűnek tűnt. “Most kirúgtuk őt. Megparancsoltad Morgannek, hogy “ok nélkül” rúgja el, hogy elkerülje a végső küldetés végi bónusz kifizetését.
“Igen, nyilván ez volt a pénzügyi stratégia,” mondta Vance, keresztbe fonta a karját és türelmetlenül áthelyezve a súlyát. “Négymilliót takarítunk meg a mérlegen közvetlenül a végső audit előtt. Ez kifogástalanná teszi az EBITDA marzsokat a vevők számára. Ez okos kereskedés. És akkor mi van? Írj neki csekket három hónap kártérítésre, és vidd ki őt.