Felnéztem, benéztem a hatalmas fehér márvány területére, és láttam, hogy Morgan Vance, a mérnöki alelnök és vezérigazgató nővére áll a biztonsági forgókapuk mellett. Mellette egy harmadik fél biztonsági őrünk állt körül — egy kétszer olyan férfi, mint én, szögletes állkapcsa üllőszerű, karjai pedig kinyújtották az olcsó blézer anyagát. Morgan szemei egy pillanatra megérintették a jelenlétemet, majd azonnal elfordult. Hirtelen lenyűgözőnek találta drága bőrmagassarkújának bonyolult és polírozott mintáját. Ez az egy gyáva hajlandó a szemembe nézéstől mindent elárult, amit tudnom kellett. A guillotint nemcsak élesítették; A penge már zuhant. Lassan
felkeltemkisimítom az antracit öltönyám képzeletbeli redőit. Elindultam a VIP liftbankhoz, a sarkaim egyenletes, ritmusban jártak a kőhöz. Az épület hatalmas HVAC rendszerének zúgása ma nyomasztónak tűnt, szintetikus, újrahasznosított hideget pumpálva a levegőbe, ami remegettette a karjaimat.
Amikor elértem az igazgatói emeletet és megközelítettem a C tárgyalótermet, a levegő bent tapinthatóan sűrűnek tűnt. Enyhén kopott eszpresszó, drága vegytisztító és a gyávaság fémes, savas szaga szaga volt.
Morgan a hosszú mahagóni asztal végén ült, testtartása merev volt. Nem ajánlott helyet. Ehelyett, amint átléptem a küszöböt, egy vékony, vakítóan fehér borítékot csúsztatott a polírozott fára. A vastag kartonpapír mikroszkopikus karcolása a lakkon olyan hangosan visszhangzott, mint egy gyufa gyújtása egy csendes barlangban.
“A bejegyzésed törölve lett, azonnali hatállyal,” mondta Morgan, hangja ismétlődő, üres dúnó volt. Úgy nézett ki, mint egy kimerült ügyfélszolgálatos, aki egy nehéz ügyfélnek olvassa fel a forgatókönyvet.
Nem nyúltam a borítékért. Még csak meg sem néztem. Ehelyett a digitális órára tévedtem, amely a mögötte lévő üvegfalra volt rögzítve. 9:16 volt. Pontosan huszonhárom óra negyvennégy perc volt attól, hogy életet megváltoztató rész maradjon, ami a szerződéses jutalma, amiért életem legjobb éveit a zászlóshajó termékük háttérépítésének megépítésére fordítottam.