“Hálaadást olyan emberekkel töltöm, akik meghívtak.”

Ezzel véget ért a hívás.

David kevesebb mint egy órával később hívott.

 

Úgy tűnik, Melissa hívta őt.

“Anya, gyere már. A hálaadás az otthonod. »

“Idén nem.”

 

“Ez a mi hagyományunk.”

Egy pillanatra hagytam ezt a szót.

Hagyomány.

 

Olyan szép szó, amikor mindenki hozzájárul hozzá.

Olyan hasznos szó, amikor egy ember végez minden munkát.

“David, mikor kérdezted utoljára, hogy még mindig akarok-e házigazda lenni?”

 

Nem válaszolt.

“Ez nem fair,” mondja végül.

“Ez kérdés.”

 

“Szeretsz hálaadást csinálni.”

“Régen én csináltam.”

“És akkor mi van? Most mindannyiunkat büntetnek a születésnapod miatt? »

 

Becsuktam a szemem.

Még mindig ott volt.

Büntetés.

 

Minden alkalommal, amikor abbahagytam valamit, úgy kezelték, mintha elvettek volna valamit.

“Nem büntetek senkit.”

“Úgy tűnik, így van.”

 

“Nem tudom irányítani, hogy mit érzel veled kapcsolatban.”

Ez jobban frusztrálta, mint egy vita.

“Akkor ki fog szervezni?”

 

“Nem tudom.”

“Nem tudod?”

“Nem.”

 

“Anya, 14 ember van.”

“Tudom.”

Olyan hangosan sóhajtott, hogy hallottam a telefonban.

 

Majdnem azt mondtam:

Meg fogom csinálni.

A szavak ott voltak.

 

A régi szokások erőteljesek.

Aztán eszembe jutott a 70. születésnapom.

Három üres szék.

 

David megkérdezte, mit keresek ott.

“Biztos vagyok benne, hogy találsz megoldást,” mondtam.

Melissa lett a házigazda.

 

Ezt azért tudtam, mert Lily két nappal a hálaadás előtt hívott.

“Nagymama, anya tudni akarja, mennyi ideig főzöd a pulykát.”

“Attól függ, milyen súly.”

 

“18 font.”

Elmondtam neki, hol találja Melissa azt a konyhai tábla, amit évekkel ezelőtt küldtem.

Aztán Lily suttogta: “Kicsit kiakad.”

 

Mosolyogtam.

“Az anyád meg tudja csinálni.”

“Folyton azt mondja, hogy könnyűnek tűnsz.”

 

Megálltam.

Évekig könnyűnek tűntettem.

Talán ez is volt a probléma része.

 

Carol hálaadása szinte minden tekintetben más volt az enyémtől.

Hat voltunk tizennégy helyett.

Az étkezőasztala nem illett hozzá a székeihez.

 

Valaki hozott néhány szupermarketi zsércét.

A vörösáfonyaszósz egy dobozból jött, és megőrizte a kis barázdáit.

Senkit sem érdekelt.