Aztán eszembe jutott.
Melissa azért hívott, mert Lilyre szüksége volt, hogy jöjjön fel és vegye fel.
David üzleti út előtt viszi le Baxtert.
Ryannek segítségre volt szüksége, amikor a pénz fogyott.
Az ünnepi étkezések nálam voltak, mert mindenki egyetértett abban, hogy a legjobbat tettem a hálaadásra.
Lenéztem a tányéromra.
“Talán nem pont így.”
Daniel nem nyomta.
Amikor visszajöttem, a ház sötét volt.
Frank képe az első asztalon volt, ahol nevetett, mert egy mondat közepén rajtakaptam.
A képkockára ütöttem.
“Nos, Frank,” suttogtam. “Hetven érdekes volt.”
Rezegett a telefonom.
Három üzenet.
David:
Még meg tudod tartani Baxtert ezen a hétvégén? Péntek reggel indulok.
Melissa:
Azt szeretném, ha Lilyt kedden el kell venned, ugyanabban az időben, mint mindig.
Ryan :
Még tudsz segíteni a teherautó javításában? A szerelőnek holnap kell a letét.
Kétszer olvastam őket.
Egyikük sem mondta:
Sajnálom.
Senki sem kérdezte:
Jól vagy?
Évekig szinte azonnal reagáltam az ilyen üzenetekre.
Aznap este Frank régi székébe ültem, és hagytam, hogy a csend letelepedjen körülöttem.
Aztán megnyitottam David üzenetét.
Négy szót gépeltem be:
Nem leszek elérhető.
Ugyanezt a választ küldtem Melissának.
Aztán Ryan.
Kevesebb mint 30 másodperccel később csörgött a telefonom.
Melissa.
Válaszoltam.
“Szia, drágám.”
Hangja gyors és éles volt.
“Mit értesz az alatt, hogy ‘nem vagy elérhető’?”
Évek óta először nem siettem magyarázatot.
“Mit értesz az alatt, hogy ‘nem vagy elérhető’?” Melissa úgy mondta, mintha azt mondtam neki, hogy kedden reggel nem fog felkelni a nap.
Hátradőltem Frank régi székében.
“Úgy értem, nem vagyok elérhető, hogy Lilyt elvigyem.”
“De már készítettem a terveket.”
“Akkor más terveket kell majd kialakítanod.”
Egy szünet következett.
“A mai este miatt?”
Ránéztem az órára.
Még nem volt 10 óra.
Kevesebb mint három óra telt el azóta, hogy abban az étteremben ültem, és három üres széket bámultam.
“Nem,” válaszoltam. “Ma este ráébresztett, hogy igent mondtam, amikor nemet akartam mondani.”
