Egyszer 20 percet töltöttünk azzal, hogy vitatkoztunk, vajon Frank tényleg tudott-e steaket grillezni, vagy csak meggyőzött minket arról, hogy a faszén személyiségjegy.

Ezek a beszélgetések többet számítottak, mint gondoltam.

Ezek nem voltak kifogások.

 

Ők ennek bizonyítékai voltak.

Én is folytattam a festést.

Az almáim még mindig bizonytalanok voltak, de a fáim javultak.

 

Carol és én hosszú sétákat kezdtünk el az óra után.

Daniel és Sophie kis és természetes módon maradtak az életemben.

Többször is ebédeltünk.

 

Meghívtak az eljegyzési grillezésükre.

Felajánlottam nekik egy keretezett akvarellt egy kis, görbe házról, amit Sophie bájosnak talált.

Daniel azt mondta, kísértetjártatónak tűnik.

 

Mondtam neki, hogy ezért kedvelem Sophie-t jobban.

Ahogy közeledtem a 71. születésnapomhoz, másképp éreztem magam.

Nem fiatalabb.

 

Nem átalakult.

Csak stabilabb.

A gyerekek megkérdezték, mit akarok.

 

Ugyanazt a választ adtam, mint az előző évben.

“Vacsora.”

“Nincs ajándék.”

 

Melissa kérdezte: “Nincs ajándék?”

“Nincs ajándék.”

David azt mondta: “Ezt mondtad is tavaly karácsonyban.”

 

“És túlélted.”

Nevet.

Ugyanazt az olasz éttermet foglalták.

 

Bellini-nél.

Amikor David elmondta, haboztam.

Észrevette.

 

“Mehhetünk máshová.”

“Nem.”

Megleptem magam.

 

“Vissza akarok menni.”

Szeptember 28-án néhány perccel késve érkeztem a parkolóba.

Ez számomra szokatlan volt.

 

Talán meg akartam nézni, milyen érzés nem az első, aki vár.

Az étterem ablakán keresztül már láttam az asztalt.

David ott volt.

 

Melissa.

Ryan.

Lily.

 

Mindenki ült.

Minden időben van.

Aztán észrevettem két másik embert.

 

Daniel és Sophie.

Egy pillanatra megálltam kint.

Egy évvel korábban ugyanabban a szobában maradtam, próbáltam nem három üres széket nézni.

 

Most már nem volt üres szék a látóhatáron.

Amikor beléptem, Lily vett fel először engem.

“Nagymama!”

 

Mindenki felállt.

Daniel körbesétált az asztal körül, és megölelt.

“Boldog születésnapot, anya öt percig.”

 

Nevettem.

“Még mindig használod?”

“Most már jogilag kötelező érvényű.”

 

David az oldalához állt.

“Azt gondoltam, vacsorázzunk a helyettes fiadnak.”

Daniel ránézett.

 

“Az én szerződésem öt percre szólt. Ami ennél magasabb, nyereséget igényel. »