— Ez a birtok márciusig még Don Ignacio tulajdona — vágott közbe Pedro, és egy lépéssel közelebb lépett a férfihoz. A teste vékony volt, de a száraz izmok a karján megfeszültek. — És amíg ő el nem adja, én vagyok itt a kápó. Lépj fel a kocsidra, mielőtt a Muñeca nevű tehenem felökleli a fényes csizmádat.
A férfi meglepődött Pedro nyers, kemény fellépésén. Pár pillanatig méregették egymást, majd a tiszttartó káromkodott egyet, visszaszállt a tejkocsiba, és rácsapta az ajtót. Beto sajnálkozó pillantást vetett Pedróra, beindította a motort, és a kocsi elporzott az úton.
A csönd visszatért a tanyára, de már nem ugyanolyan csönd volt.
Pedro odasétált a fészerhez. Leült egy faforgáccsal teli ládára, kényelmesen nekidőlt a falnak, és előhúzott egy szál sodort dohányt.
— Szóval Don Heraklio lánya vagy — mondta halkan, miközben meggyújtotta a gyufát.
Elena leeresztette a karját.
— Igen — felelte tiszta, egyenletes hangon. — Ez az a név, amitől mindenhol bezárták előttem az ajtót. Mert ha egy Salgado nem engedelmeskedik, akkor a szomszédok félnek az öreg bosszújától. Most már tudod. Elmehetek, ha akarod. Nem akarom, hogy miattam bajod essen.
Pedro hosszú füstöt fújt ki a levegőbe. Végignézett a tiszta sajtkészítő edényeken, a rendbe szedett könyvelési jegyzéken, majd Elena piszkos, mégis büszke tartásán.
— Azt mondtad, 30 napig ingyen dolgozol — mondta Pedro. — Még csak a harmadik hétnél járunk. Én nem bontok szerződést a határidő lejárta előtt.
Elena szeme megrezzent.
— Pedro… az apám nem áll meg. Ha megtudja, hogy itt vagyok, elveszi tőled a maradék munkádat is.
— Ennek a farmnak márciusban amúgy is vége — felelte a férfi csendesen, de mély meggyőződéssel. — De amíg itt vagyunk, a sajtot meg kell csinálni. És az anyámtól megtanultam egy dolgot: az ember nem a vezetéknevétől ember, hanem attól, hogy elvégzi-e a munkáját. Menj vissza a tejszínhez, Elena. Elfogadom a könyvelésedet.
