Abban az éjszakában Elena nem a nedves, patkányos pincében aludt. Amikor lemászott a téglapadlóra, a sarokban egy tiszta, száraz szalmabálát talált, rajta egy vastag, gyapjúból szőtt takaróval, amit Pedro hozott le neki, miközben ő a tehenek körül tüsténkedett.
II. A márciusi határidő és a titkos terv
A következő két hónapban a tanyán a munka feszített ütemben folyt. A tél lassan átadta helyét a tavasznak, és a szárazság még keményebbé tette a földet. De Elena jelenléte megváltoztatta a birtok gazdaságát.
A lány nemcsak a tejet és a sajtot kezelte, hanem Don Nono régi titkait felhasználva – amiket a szomszédos öreg pásztortól tanult még gyerekkorában – elkezdte a tejszínt különleges gőzölési eljárással tartósítani. Az így készült sajtok hetekig nem romlottak meg a hőségben sem. Beto, a tejkocsis, a tiszttartóval való incidens ellenére titokban továbbra is elvitte a sajtokat a guadualajarai piacra, ahol a kereskedők kétszeres árat fizettek Elena termékeiért.
Minden egyes peso, ami a sajtokból befolyt, bekerült Elena kis jegyzetfüzetébe.
Március közeledett. A tulajdonos, Don Ignacio, Guadalajarából üzenetet küldött: a hónap végén érkezik egy vevővel, egy gazdag marhakereskedővel, aki egyben megveszi a földet, a teheneket, és megszünteti a bérletet.
Egy hideg, tiszta éjszakán, miután az utolsó tehenet is meg fejte, Elena leült a fészer előtti kőre. Pedro mellette állt, a kerítésfát faragta.
— Mennyi pénzünk van a füzetben? — kérdezte a férfi váratlanul.
Elena kinyitotta a bőrborítású jegyzetfüzetet. A holdfényben tisztán látszódtak az apró, precíz számok.
— A sajtokból és a tejszínből összesen 840 peso halmozódott fel. Ha levonjuk a takarmányt és a tehenek orvosságát, 620 peso a tiszta haszon.
Pedro megállt a faragással.
— 620 peso… Három hónap alatt. Don Ignacio évente nem látott ennyi tiszta hasznot erről a száraz földről.
