A BELSŐ ZSEB TITKA
1. fejezet: A dermesztő felfedezés
A szobában uralkodó félhomályban a szellőző halk zümmögése volt az egyetlen zaj, amely áttörte a kora reggeli csendet. Michael egyenletesen, halkan lélegzett a franciaágy szélén, arccal a fal felé fordulva. A takaró félig lecsúszott róla, felfedve a tegnapi esküvői öltöny szétdobált darabjait. Mindössze hat órával ezelőtt még az esküvői táncparkett közepén pörögtünk, a barátaink éljenzése és a pezsgőspoharak koccanása közepette. Akkor úgy éreztem, én vagyok a világ legboldogabb nője.

Most azonban, a fényűző szállodai szoba szőnyegén állva, a kezemet a férjem zakójának belső zsebébe süllyesztve, a vér megfagyott az ereimben.

Amit a kezemben tartottam, az nem a szobakulcs volt. Nem is egy elfelejtett papírpénz vagy egy régi benzinkúti nyugta.

Egy kicsi, nehéz, hideg fémtárgy volt. Egy gravírozott, ezüstszínű medál, amely egy finom, de meglepően erős acélláncon függött. A medál előlapján egy apró, precízen kidolgozott szimbólum állt: egy nyitott tenyér, amelynek a közepén egy áthúzott szem látszott. De nem ez volt az, ami miatt a torkomban rekedt a levegő.

Ahogy a hüvelykujjam megnyomta a medál szélén lévő apró, alig észrevehető pöcköt, a fém előlap rugós pattanással felnyílt. A belsejében nem egy fénykép volt. A kis mélyedésben egy apró, átlátszó műanyag kapszula lapult, benne egy sűrű, borostyánsárga folyadékkal, mellette pedig egy mikroszkopikus méretű, beépített digitális kijelző, amely pirosan derengve visszaszámlált:

00:41:12
00:41:11
00:41:10

A kapszula alatt, a kinyitott medál fedelének belső oldalára apró, tűhegyes betűkkel egy dátum és egy név volt gravírozva:

“ELEANOR VANCE – 2022. OKTÓBER 14.”

Megdermedtem. Eleanor Vance… az a lány volt, aki négy évvel ezelőtt, pontosan egy héttel azelőtt tűnt el nyomtalanul a városunkból, hogy Michaellel először találkoztunk volna egy kávézóban. Az ügyét annak idején hetekig tárgyalta a sajtó, majd miután semmilyen nyomot nem találtak, a rendőrség lezáratlanul félretette az aktát. Michael soha, egyetlen alkalommal sem említette, hogy ismerte volna őt. Amikor a hírekben láttuk az eltűnését, ő csak sajnálkozva megrázta a fejét, és átölelt.