De aztán eszembe jutott Eleanor arca a videón. Az az üres, lélektelen tekintet.

És rájöttem, hogy ha átadom magam ennek a hazugságnak, nem ember leszek többé, hanem Michael játékszere. Egy élő baba az ő tökéletes kis világában.

— Nem — mondtam halkan.

Michael szemei elkeskenyedtek.

— Mit mondtál?

— Azt mondtam: NEM! — üvöltöttem az arcába.

Sarkon fordultam, és a szoba erkélyajtója felé rohantam.

— Clara, ne! — kiáltotta Michael, és utánam vetette magát.

6. fejezet: Hajsza a szállodában
Bevágódtam az erkélyre. A hűvös reggeli levegő az arcomba csapott. A szálloda a nyolcadik emeleten volt, alattam a város még csak most ébredezett. Semmi esélyem nem volt leugrani vagy lemászni.

Michael kitört az erkélyajtón. Elkapta a köntösöm ujját.

— Ne légy ostoba! — kiáltotta, miközben megpróbálta kicsavarni a kezemből a medált. — Nem hagyhatom, hogy tönkretedd a közös életünket!

A kétségbeesés erőt adott. A szabad kezemmel belekaptam az arcába, a körmeimmel meghúztam a bőrét. Michael felszisszente a fájdalomtól, és egy pillanatra elengedett.

Kihasználva a lehetőséget, átbújtam a karja alatt, visszarohantam a szobába, és megcéloztam a főbejárati ajtót. Kitéptem az ajtót, és kiszaladtam a szálloda csendes, szőnyeggel borított folyosójára.

— Clara! Állj meg! — hallottam Michael kiáltását a hátam mögött.

A mezítlábaim némán cspódtak a puha szőnyeghez. A medált a mellkasomhoz szorítottam. A számláló:

00:01:50

A lift felé rohantam, de tudtam, hogy túl lassú lenne. Ehelyett bevetődtem a lépcsőház nehéz, tűzálló ajtaján. A lépcsők lefelé vezettek a sötétségbe. Rohantam lefelé, két lépcsőfokot ugrva egyszerre. A lépteim zaja visszhangzott a betonszerkezetben.

Mögöttem kinyílt a lépcsőház ajtaja. Michael léptei nehezen, dühösen csattantak a fokokon.

— Nem futhatsz el előlem, Clara! — kiáltotta fentről. — Senki sem fog hinni neked! Azt fogják mondani, hogy idegösszeomlást kaptál az esküvő után!