A medál belsejében lévő apró töltet egy éles, sziszegő hang kíséretében felrobbant. A kapszula szétpattant, de ahelyett, hogy a gáz elszabadult volna a zárt térben, a felülről áradó hideg vízpermet azonnal megkötötte az égbe csapó sűrű, borostyánsárga füstöt. A vegyi anyag a vízzel keveredve vastag, nehéz habbá vált a padlón.
Ebben a pillanatban a riasztásra két másik biztonsági őr és a szálloda igazgatója is berohant a folyosóra.
Michael elterült a nedves padlón, ahogy megpróbált felém nyúlni. Az arca eltorzult a düh től.
— Tönkretetted… mindent tönkretettél! — sziszegte.
Én a falnak támaszkodva, a zuhogó víz alatt álltam. A kezemből kiesett a megsemmisült medál, de a zsebemben ott lapult a laptopom meghajtója – rajta a videókkal, a hangfelvételekkel és a teljes bizonyítékkal.
Az őrök lefogták Michaelt, aki őrjöngve próbált kiszabadulni.
— Hívják a rendőrséget! — kiáltottam a vízfüggönyön keresztül az igazgatónak. — És mondják nekik, hogy hozzák magukkal az Eleanor Vance-ügy nyomozóit!
8. fejezet: Az álarc mögött
Három órával később a városi rendőrkapitányság kihallgatószobájában ültem. Egy vastag, meleg takaró volt a vállamra terítve, a kezemben egy bögre forró teát tartottam, ami már rég kihűlt.
A velem szemben ülő nyomozó – egy őszülő halántékú, fáradt szemű férfi, akit Miller nyomozónak hívtak – csendben hallgatta végig a történetemet. A szobában lévő számítógépen éppen az a videó fejeződött be, amit a laptopomról másoltak át.
Amikor a videó véget ért, Miller nyomozó hosszan kifújta a levegőt, és hátradőlt a székében.
— Mrs. Ramos… vagyis Miss Clara — igazította ki magát. — Bámulatos, amit tett. Ha ez a meghajtó nem lenne, valószínűleg most egy pszichiátriai osztályon ülne, és a férje intézné a gyámságát.
— Hol van most Michael? — kérdeztem halkan.
