– Aláírtad az ajándékozási szerződést! A ház Ryané!
– Az ajándékozási szerződést aláírtam, valóban – bólintottam. – De a haszonélvezeti jog lemondásáról szóló papírt, amit sunyi módon becsúsztattál a mellékletek közé a hatodik oldalon, soha nem írtam alá érvényesen. Ugyanis a közjegyző, akit hívtál, az unokatestvéred volt. Brad. Ott ül melletted az asztalnál.
Az asztal túlsó végén ülő, fiatal, drága öltönyös férfi hirtelen félrenyelte az italát, és köhögni kezdett.
– Brad nem jegyezte be a haszonélvezeti jog törlését az ingatlan-nyilvántartásba, mert tudta, hogy bűncselekményt követ el, ha egy olyan meghatalmazással él, amelyen nincs ott a független tanúk pecsétje. Azt hitte, sosem nézek utána. Azt hittétek, egy hatvankilenc éves, fáradt öregasszony vagyok, aki azt sem tudja, mi az a tulajdoni lap.
Rátettem a kérges, megviselt tenyeremet a bírósági végzésre.
– Ma délelőtt a megyei bíró azonnali hatállyal felfüggesztette a tulajdonjog átruházását csalás és aljas indokból elkövetett szerződésszegés alapos gyanúja miatt. És ami még fontosabb: ideiglenes intézkedéssel elrendelte a birtokvédelmet. A ház nem a tiéd, Jessica. Nem is a Ryané. A ház az enyém. És az a végzés, ami most itt fekszik a kaviáros tányérod mellett, kimondja, hogy holnap reggel kilenc óráig el kell hagynotok az ingatlant.
Az étterem asztalánál megfagyott a levegő. Olyan csend lett, hogy hallani lehetett a jégkockák halk roppanását a kristálypoharakban.
Richard, Jessica apja, hirtelen eltolta magától a tányérját. A tekintete, amely eddig lekezelő és unott volt, most villámokat szórt a lányára és a vejére.
– Mi a fene ez, Brad? – fordult a közjegyző unokaöccséhez, a hangja mély volt és fenyegető. – Te azt mondtad nekem, hogy a telek tiszta! Azt mondtad, hogy a házra felvehetjük a háromszázezer dolláros üzleti hitelt a riverside-i projekthez! Azt mondtad, az öregasszony mindenről lemondott!
Brad arca vörösből fehérbe váltott, és némán rázta a fejét, miközben a szalvétáját gyűrögette.
