– Nem földet… és nem készpénzt – lihegte Elena, miközben gyors, megnyugtató jeleket formált a kezével Samuel felé: „Nyugalom. Itt vagyok. Nem lesz baj.” A fiú pislogott, mellkasa szaporán emelkedett, de szótlanul bólintott. – Tomás felfedezett valamit a Sierra Madre déli nyúlványainál. Lítiumot és ritkaföldfémeket a San Jerónimo mögötti kanyon mélyén. Hivatalosan bejegyeztette a bányászati jogokat egy zárt letéti társaságnál, még mielőtt… mielőtt a Juárez-kartellhez kötődő spekulánsok megneszelték volna. A bányászati jogok kizárólag a vér szerinti örökösére szállnak. Ha Samuel meghal anélkül, hogy a felnőttkort elérné, a koncesszió visszaszáll a konzorciumra, amelynek Rogelio Varela dolgozik: a Sonora-Észak Társaságra.

Kint ajtócsapódás hallatszott. Aztán még egy. Három ember léptei cuppogtak a mély, agyagos sárban.

– Cárdenas! – dördült Rogelio Varela gúnyos, reszelős hangja az udvar felől. – Tudom, hogy bent vagy! Ne játszd az eszedet a viharban! Csak a holminkért jöttünk. Add ki az asszonyt meg a kölket, és holnap reggel még meglesz a marhacsordád!

Gabriel nem válaszolt. Odalépett az istálló sarkában álló régi szerszámosládához. A szalma alatt, egy olajos rongyba tekerve ott lapult a Winchester 1894-es karabélya és egy doboz .30-30-as lőszer. Rutinos, lassú mozdulatokkal töltötte meg a tárat. Minden egyes kattanás fémesen, tisztán visszhangzott az öreg gerendák alatt.

– Menj a hátsó takarmánytárolóba – fordult Elenához halkan. – Van ott egy csapóajtó a padlón, a régi jégveremhez vezet. Menjetek le, húzzátok magatokra a fedelet, és reteszeljétek el belülről. Bármit hallotok… bármit… ne gyertek fel, amíg a nevemen nem szólítalak benneteket háromszor.

Elena a férfi arcába nézett. Nem látott benne habozást. Csak azt a komor, szilárd elszántságot, ami a Cárdenas családot generációkon át jellemezte ezen a kíméletlen vidéken.

– Isten óvjon, Gabriel – suttogta a nő. Felnyalábolta a reszkető kisfiút, és némán, meglepő fürgeséggel osont a hátsó folyosó sötétjébe.

Gabriel leoltotta a viharlámpát. A sötétség rátelepedett az istállóra, csupán a kapu résein beszűrődő fényszórók rajzoltak hideg vonalakat a levegőben szálló szálló porszemekre.