Gabriel a verandán állt, miközben egy poros, fekete szedán kanyarodott be a birtok kapuján. Nem zsoldosok ültek benne, nem zörögtek fegyverek az ülések alatt. Ezúttal sokkal veszélyesebb ragadozók érkeztek: vasalt öltönyökben, bőrtáskákkal a kezükben.

A kocsiból ketten szálltak ki. Az egyiküket Gabriel azonnal felismerte: Arturo Mendoza volt az, a körzet parlamenti képviselője, egy csúszós modorú karrierista, akinek a mosolya mindig pontosan annyi ideig tartott, ameddig a villanófények égtek. Mellette egy idegen lépkedett, akinek a hűvös, kimért mozdulataiból azonnal lerítt a nagyvárosi jogászok kíméletlen rutinja.

– Gabriel! Kedves barátom! – tárta szét a karját Mendoza, mintha csak egy régi iskolatársához érkezett volna vasárnapi asadóre. – Hónapok óta terveztem, hogy benézek. Hallottam a sajnálatos incidenst az istállóval. Szörnyű, miféle bűnözők szabadultak rá a vidékünkre mostanság.

Gabriel nem mozdult a lépcső tetejéről. Karjait összefonta a mellkasán, a tekintete hideg maradt.
– Ha a bűnözők miatt aggódsz, Arturo, fordulj vissza a kocsiddal. A szövetségiek már lecsukták a végrehajtókat. Most már csak a megrendelőik hiányoznak a rácsok mögül.

Mendoza arcán egy pillanatra megbicsaklott a mosoly, de a mellette álló elegáns férfi azonnal átvette a szót.
– Valerio Gómez vagyok, a Sonora-Észak Társaság jogi igazgatója. Nem raboljuk az idejét, Don Gabriel. Azért jöttünk, hogy megoldást kínáljunk egy olyan problémára, amely hamarosan az egész Cárdenas-örökséget maga alá temetheti.

Gabriel lassan lelépett a verandáról.
– Nincs semmilyen problémám. A föld a családomé, a gyermek a házamban él, a papírok pedig a közjegyzőnél vannak.

Gómez elhúzott egy vékony bőrmappát a táskájából, és átnyújtott egy hivatalos pecsétekkel ellátott határozatot.
– Volt egy kis adminisztratív elmozdulás tegnap délután a fővárosban. A Bányászati és Természeti Erőforrások Minisztériuma felülvizsgálta a kanyon térségére vonatkozó geológiai koncessziókat. Nemzetstratégiai jelentőségű ásványkincsről beszélünk. Az államnak jogában áll kisajátítani a kitermelési jogokat, amennyiben a bejegyzett tulajdonos nem képes igazolni a tőkeerőt, vagy jogilag cselekvőképtelen.