A kapu lassan, nyikorogva kitárult.

Három sziluett rajzolódott ki a zuhogó esőfüggöny előtt. Rogelio állt középen, hosszú, vízhatlan bőrkabátban, kezében egy masszív, rövid csövű sörétessel. Mellette a két verőembere: a magas, himlőhelyes arcú „El Mudo” és egy alacsonyabb, köpcös fickó, akinek a kezében egy nikkelezett automata pisztoly csillogott.

– Gabriel, öregem – szólt be Rogelio, belépve a száraz szalmára, miközben bakancsáról vastag, fekete sár csöpögött. – Nem kell ezt túlbonyolítani. Az asszony tolvaj. Egy kölyökkel szökött meg, aki nem az övé. A megbízóim csak a saját vérüket akarják visszakapni.

Gabriel a középső tartóoszlop árnyékában állt, a karabély csövét lefelé tartva.

– A fiú az én vérem, Varela – mondta hidegen. – Tomás fia.

Rogelio megtorpant. Egy pillanatra döbbent csend támadt, amit csak a tetőn doboló eső ritmusa tört meg. Aztán a férfi felnevetett; hideg, száraz nevetés volt, mint a száraz ágak ropogása a tűzben.

– Hát rájöttél? Szép kis családi dráma. Kár, hogy a kis korcs nem éri meg a reggelt. Ha tudod, ki ő, akkor azt is tudod, mekkora tét forog kockán. Százötvenmillió dollár értékű bányászati jog, Gabriel. Nem fogom hagyni, hogy egy tönkrement chihuahuai paraszt miatt ússzon el a jutalékom.

– Nem a tiéd a föld, és nem a tiéd a gyerek – mondta Gabriel.

A köpcös fegyveres előrelépett, a fegyverét emelve, de Gabriel gyorsabb volt. A Winchester felcsapódott, a ravasz engedett: a dördülés fülsüketítően robbant az istálló zárt terében. A golyó vállon találta a támadót, aki felkiáltott, és hátrarepülve a lucskos sárba zuhant.

– Fedezékbe! – ordította Rogelio, és azonnal tüzelt a sörétessel. A sörétszemek szétforgácsolták a deszkaoszlopot, ahol Gabriel egy tizedmásodperccel korábban állt.

Gabriel a padlóra vetette magát, végiggurult a szénabálák mögött, és újratöltött. A retesz csattanása, a hüvely koppanása a kövön szinte egybeolvadt a kinti mennydörgéssel. „El Mudo” balról próbált kerülni, gépfegyveréből rövid sorozatokat eregetve a bálák közé. A szalma pora és a füst marta Gabriel torkát, de ő ismerte ezt az istállót; harminc éve minden szegét, minden korhadt deszkáját fejből tudta.