Elkezdtünk papíron “leértékelni” mindent, amiről Marissa és Derek tudott. A bútorbolt raktárkészletét átszerveztük. Egy masszív, de teljesen legális céges hitelt vettünk fel (amit az én saját, titkos Trustom hitelezett a saját boltomnak), így a bolt könyvelése hirtelen azt mutatta, hogy hatalmas adósságban úszik. A házon lévő jelzálogot is újra aktiváltuk papíron – természetesen ezt is az én Trustom felé.
Két héttel később Margaret felhívta Derek vezető ügyvédjét, egy arrogáns fiatalembert, akit Richard Vance-nek hívtak.
– Mr. Bennett beleegyezett egy mediációs (közvetítői) találkozóba – mondta Margaret a telefonba. – Készek vagyunk tárgyalni a házasság utáni szerződésről és a vagyonmegosztásról.
A csapda készen állt.
4. Fejezet: A leszámolás asztala
A találkozót egy keddi napra tűztük ki Margaret elegáns, belvárosi irodájában.
Amikor beléptem a mahagónival és üveggel borított tárgyalóterembe, Derek, Marissa és a három ügyvéd már ott ültek. Derek pöffeszkedve ült a székben, egy drága, de ízléstelen öltönyben, ami valószínűleg már a meg nem kapott pénzemből vett hitelre. Marissa mellette ült, a kezét tördelte, és amikor meglátott, egy “sajnálom, hogy idáig jutottunk” tekintetet villantott rám.
Leültem Margaret mellé, aki egy vastag, fekete bőrmappát tett maga elé az asztalra. Kinyitotta, de egyelőre nem vett ki belőle semmit.
Richard Vance, Derek vezető ügyvédje megköszörülte a torkát, és előredőlt.
– Mr. Bennett. Örülünk, hogy végre belátta a helyzet komolyságát. Ahogy azt az előzetes iratokban is jeleztük, ügyfelem, Mrs. Marissa Bennett, a házasságuk alatt tanúsított odaadása és az ön üzleti ügyeiben nyújtott érzelmi és strukturális támogatása miatt jogosult az ön vagyonának méltányos részére.
– Ezt úgy érti, hogy szeretnének mindent, amit maguk szerint én birtokolok? – kérdeztem csendesen.
Derek elvigyorodott. – Ne legyél ilyen drámai, Luca. Csak arról van szó, hogy anya nem fogja a nulláról újrakezdeni, ha te egy nap úgy döntesz, hogy elhagyod, vagy beadod a kulcsot.
