– Nem fogom be! – rántotta el a karját a nő. – Hát nem látod, mit csinál? Ránk hívta a rendőrséget! Ránk, a saját családjára! Egy hisztis öregasszony, aki képtelen elfogadni, hogy az élete véget ért, és most a mi sorunk jön!
Henderson helyettes arca megkeményedett. Egy lépést tett Lauren felé, a kezét finoman a biztonsági övére támasztva.
– Asszonyom. Még egy ilyen megnyilvánulás, és megbilincselem hatósági intézkedés akadályozásáért és közrend megzavarásáért. Lépjen hátra két lépést. Most.
Lauren torka elszorult. Megtorpant, a mellkasa zihált a tehetetlen dühtől, de engedelmeskedett.
Charles Vance kinyitotta a táskáját, elővette a vastag, kék borítójú bírósági mappát, és kiterítette Marcus felé.
– Marcus – mondta Charles hideg, kérlelhetetlen kimértséggel. – Ismered ezt az aláírást?
Marcus ránézett a lap aljára. A tekintete megakadt Harold kézírásán, és láttam, ahogy a fiam torka megrándul.
– Apa…
– Igen. Apád – folytatta Charles. – És most jól figyelj rám, mindketten jól figyeljetek. Apád belefoglalt egy záradékot a vagyonkezelői okiratba. Az a záradék kimondja, hogy abban a pillanatban, amint te vagy a feleséged megpróbáljátok kizárni Patriciát ebből a házból, vagy kísérletet tesztek a megkerülésére, a teljes családi vagyonkezelői alapból azonnal és visszavonhatatlanul kizárásra kerülsz.
Marcus szeme tágra nyílt.
– Milyen… milyen alapból?
– A négyszáznyolcvanezer dolláros likvid letétből, Marcus – mondta Charles, és hagyta, hogy a szám súlya lezuhanjon a csendes udvarra. – Amit apád azért tett félre, hogy az édesanyád biztonságban élhessen. És amelynek a maradványát te örökölted volna Patricia halála után… ha tiszteletteljes fiú maradsz.
Lauren megdermedt. A jegeskávé a kezében megbillent, a sötét folyadék a fehér len ingem elejére fröccsent.
– Négyszáz… nyolcvanezer? – suttogta Lauren, a szemei szinte kiugrottak a helyükről. – Marcus… te azt mondtad, az apádnak nem maradt semmi pénze a ház kifizetése után! Azt mondtad, csak a ház van!
